Kontinetális csapatok a Tour de Hongrie mezőnyében

BringaSport – 2015.07.27 – Az augusztus 4-én Szombathelyen rajtoló Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szervezői három kontinens 16 csapatának, összesen 96 versenyzőnek biztosítanak indulási lehetőséget az olimpiai kvalifikációs viadalon. A résztvevők közöl ismerkedjünk most meg a külföldi kontinentális csapatokkal!

Amplatz-BMC

Az osztrák Amplatz-BMC csapata 2013-ban alakult, ám a kontinentális státuszt csak 2014-től birtokolja. Kusztor Péter révén náluk teker a verseny favoritja, aki várhatóan az egyes rajtszámot viseli majd augusztus 4-én. Pekingi olimpikonunk mellett olyan kerekesek érkezhetnek hazánkba, mint a korábban az Omega Pharma-Quick Step csapatánál is megforduló szlovén Jan Tratnik vagy a szintén kiváló hegyimenő Andi Bajc.

konti1

Differdange-Losch

A luxemburgi Differdange-Losch csapatát az olasz Gabriel Gatti alapította még 2006-ban. A sor összetételére jellemző, hogy általában számos ország bringásai alkotják, igyekeznek minél nemzetközibbé tenni a keretet. A csapat első számú embere londoni olimpikonunk Lovassy Krisztián lesz, aki igyekszik majd folyamatosan minél jobb helyezéseket elérni a mezőnyhajrák során.

konti2

Kemo-Dukla Trencin

A szlovák Kemo-Dukla Trencin csapata 2004-ben alakult. Maros Kovac, Peter Sagan és Michal Kolar hármasa révén számos győzelmet arattak az évek során, ami nem is csoda, hisz utóbbi két kerekes ma már az egyik legjobb országúti csapat a Tinkoff-Saxo keretét erősíti. Maros Kovac vélhetően a Magyar Körversenyen is rajthoz áll, mint ahogyan Patrik Tybor is, így északi szomszédaink sem éppen egy gyenge sorral érkeznek.

konti3

Start-Massi

Az argentin Mauruzio Frazer 2012-ben döntött úgy, hogy egy kontinentális csapatot szervez, lényegében saját maga köré. Az évek során a szomszédos Paraguay nyújtott számára segítő kezet, így került a licence is északabbra. A nemzetközi keretben számos európai kerekes is található, ami nem is csoda, hisz a csapat egyik vezetője belga illetőségű. A Tour de Hongrie során például Dér Zsolt lesz a Start kapitánya.

konti4

Szerbia válogatottja

A kontinentális Nangkang-Dynatek csapatára építő szerb válogatott talán az egyik legerősebb csapatként érkezeik a Magyar Körversenyre. Ivan Stevic, Kasza Gábor, a Svájcban légióskodó Milos Borisaljevic és Marko Danilovic is bármikor képes egy-egy jobb eredmény elérésére. Déli szomszédaink vélhetően nem kirándulni jönnek, így érdemes lesz rajtuk tartani legalább az egyik szemünket.

konti5

Team FixIT.no

A norvég Team FixIT.no csapata 2014-ben alakult Lovassy Krisztiánnal a soraiban. Krisztián ugyan eligazolt, a klub azonban szívesen jön újra Magyarországra, ahol Filip Eidsheim révén legfőképp a mezőnyhajrákra fognak összpontosítani. Fiatal csapatról lévén szó a srácok elsősorban a tapasztalatszerzésre összpontosítanak. Első számú emberük a Kékesen a pimaszul fiatal Olé Andre Austevoll lehet majd.

konti6

Team Stölting

A télen még úgy volt, hogy a német Stölting csapata a pro-kontinentális vonalban folytatja, azonban végül nem adták be az UCI számára a szükséges papírokat. A keretben a regnáló junior időfutam világbajnok Leonard Kamna, valamint a hatalmas tehetségnek beharangozott Silvio Herklotz. Az előzetes hírek szerint azonban, egy még inkább a fiatalokra építő csapattal érkeznek Magyarországra.

konti7

Forrás: www.bringasport.hu – RSS