Kónya a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren

2024. március 16. szombat. 17:47

A vegyes váltóval olimpiai bronzérmes magyar versenyző reményfutamból küzdötte magát a negyeddöntőbe, ahol így a legkülső és legelőnytelenebb, ötös pozícióból rajtolhatott. Onnan viszont nem sikerült előrelépnie, azaz nem került a legjobb tíz közé.

„Ehhez a negyeddöntőhöz nem tudtam mit hozzátenni, persze ebben az ötös rajtpozíció sem segített. Az elején úgy éreztem, közel vagyok a többiekhez, egyszer előzni is próbáltam, amikor az nem jött össze, sok tempót vesztettem. De legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam” – értékelte teljesítményét a 29 éves szegedi gyorskorcsolyázó.

Kónya az MTI-nek kifejtette, azért maradt benne csalódottság, mert kifejezetten jó formában érezte magát, így ha a pénteki selejtezőben nem a hazaiak olimpiai és világbajnok sztárját, Suzanne Schultingot kapja ellenfélül, akkor kettővel kevesebb futással és jobb rajtpozícióval akár esélye is lehetett volna az elődöntő elérésére.

A fináléban a kanadai Kim Boutin hat ezüst- és hét bronzérem után megnyerte pályafutása első vb-aranyát a címvédő holland Xandra Velzeboer előtt.

A férfiaknál a magyar színekben kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Liu Shaoang az elődöntős futamában harmadik lett, így első vb-jén kínaiként a kisdöntőben szerepelhetett, amelyet megnyerve végül hatodikként zárt. Az aranyérmet a szintén kínai Lin Hsziao-csün szerezte meg úgy, hogy a fináléban mögötte hárman is elestek maguktól.

A telt házas rotterdami Ahoy Arénában szombaton még a staféták elődöntőit bonyolítják le, vasárnap pedig az 1000 méter és a váltók csatározásaival ér véget a vb.

Eredmények:
férfi 500 m, világbajnok:
————————-
Lin Hsziao-csün (Kína) 41.592 mp
2. Gyenyisz Nyikisa (Kazahsztán) 41.676
3. Jordan Pierre-Gilles (Kanada) 52.289
…37. Nógrádi Bence
…43. Tiborcz Dániel

női 500 m, világbajnok:
———————–
Kim Boutin (Kanada) 42.626 mp
2. Xandra Velzeboer (Hollandia) 42.833
3. Kristen Santos-Griswold (Egyesült Államok) 42.929
…19. Kónya Zsófia
…26. Bácskai Sára Luca

Írta a Magyar Hírlap