Köpf Károly a szövetség főtitkára részletes személyes beszámolók írására és küldésére vállalkozott. Mint ilyen természetesen a saját nézőpontjából, közelíti meg az esemémyeket, véleményalkotása saját, személyes jellegű, nem a szövetség hivatalos álláspontját jelenti.
Március 31. szombat.
Negyedik hely. A női válogatott számára véget ért a 2007. évi Világbajnokság. Így mindennek a végén felemás érzések kerülgetik a csapatvezetőt. Lehetett volna jobb, de sokkal rosszabb is. A csoportunk nehéz is volt, meg könnyű is. Könnyű azért, mert eleve adva volt a továbbjutás lehetősége, két győzelem biztosnak ígérkezett. Nehéz azért volt, mert nem volt mindegy, hogy csoportelsőként, vagy másodikként jutunk tovább. Egyrészt csoportgyőztesként nem kellett játszanunk a nyolc közé jutásért, másrészt a négy közé jutásért el akartuk kerülni az ausztrálokat, s mint kiderült, ez csak csoportgyőzelemmel volt lehetséges. Tovább nehezítette a dolgunkat az első forduló két döntetlenje, mert így őrült versenyfutás kezdődött köztünk és az olaszok között a jobb gólkülönbségért, a több lőtt gólért. De ugyanígy a másik két csapat is körömszakadtáig harcolt a továbbjutást jelentő harmadik helyért. Úgy látszik, számunkra ezen a VB-n minden hajszálon múlik. A csoportelsőségért futott versenyben felénk billent a mérleg nyelve: egy góllal, illetve különbséggel mi nyertük a csoportot. Így viszonylag könnyen jutottunk a négy közé: ehhez "csak" Kanadát kellett megvernünk. Ez után következett az a mérkőzés, ami sokak szerint a VB egyik legszínvonalasabb játékát hozta, az Egyesült Államok elleni találkozó. Itt megint csak egy hajszálon múlott a dolog. Ezúttal azonban a szerencse nem nekünk kedvezett. Mint kiderült, a későbbi világbajnoktól kaptunk ki, hatalmas küzdelemben, hosszabbításban. Ez a mérkőzés, különösen annak harmadik és negyedik negyede mutatta meg igazán, hogy mire képes ez a csapat. Ha az akkor nyújtott teljesítményt állandósítani tudjuk, szép jövő vár erre a gárdára.
Az utolsó, a harmadik helyért játszott meccsen az oroszok ellen nem játszottunk jól. Küzdöttünk, de valahogy nem állt össze a játék. Talán legjobban a kulcsemberek egészséges kockázatvállalása hiányzott. Így is csak egy góllal kaptunk ki a nálunk nagyságrendekkel nagyobb női vízilabda hátországgal rendelkező Oroszország csapatától.
Ez a negyedik hely az mutatja, hogy ott vagyunk a világ élvonalában, aközött a hat-hét csapat között, amelyik közül bárki képes nyerni nagy világversenyt. A VB korai időpontja miatt rövid volt a felkészülési lehetőség. Az év fő versenyének mivel ez a VB nem kvalifikált az olimpiára- az augusztusi európai olimpiai selejtezőt tekintjük. Rendkívül nehéz lesz, hiszen innen csak egy csapat, a győztes szerzi meg az olimpiai részvételi jogosultságot. Ha ez nem sikerülne, akkor jövő márciusban a világkvalifikáción kell megszerezni az olimpiai kvótát.
A szövetségi kapitány a meccs után a szállodában megköszönte a lányoknak az elvégzett munkát és a VB-n nyújtott teljesítményt. Azt mondta, hogy összességében elégedett a csapattal, de még sokat kell azért dolgozni, hogy az időnként mutatott jó játékot állandósítani lehessen. A vacsoránál vettünk búcsút a csapat mellé beosztott önkéntesünktől, Mary Lénárttól (Lénárt Mária). Mary, aki fiatal lányként 1956-ban került Ausztráliába, rendkívül lelkesen és agilisan segítette munkánkat az itteni tartózkodásunk alatt. Egyébként tegnap ünnepelte ?-ik születésnapját. Ez alkalomból tortával és magyar pezsgővel kedveskedett a csapatnak, mi pedig egy csapat-pólóval és a csapat által aláírt zászlóval köszöntöttük.
Most már nincs más hivatalos teendőnk, mint a mai döntőben szorítani a fiukért. Holnap reggel hat órára jön értünk a busz, és ha minden igaz, kedden reggel 6:10-kor landolunk Ferihegyen. Mondanom se kell, már mindenki nagyon várja.
