Korda Racing: Volt már jobb, de lehetne rosszabb is

Tereprali (TR)

2016. május 7. szombat, 22:05

Küzdelmes napon vannak túl a Korda Racing versenyzői a Fehérép Kupa szombat versenynapján, Korda Erik és Csató Attila a magyarok között a második, míg Linninger Patrik a motoros értékelés első helyéről várja a folytatást.

Szeszélyes időjárási körülmények között került sor a bábolnai Fehérép Kupa szombati öt szelektív szakaszára. A hajnali esőzések hatására a reggeli nyitányra ismét víz borította a pályák nagy részét, majd az intenzív napsütésnek köszönhetően hamar száradni kezdett a versenypálya. Délután azonban foltokban ismét eleredt az eső, majd zárásként ismét a napsütésé volt a főszerep. A nehéz körülmények alaposan megrostálták a mezőnyt, a Korda Racing párosa, Korda Erik és Csató Attila azonban állták a sarat, igaz a nap végén maradt bennünk némi hiányérzet.

„Egy picit óvatosabban kezdtünk, mint kellett volna, az első kört az ismerkedésnek szenteltük, azonban a külföldiek másképp gondolkodtak és egy kicsit elszaladtak előlünk.” – kezdte a nap értékelését Korda Erik. „Reggel sokkal nagyobb sár és víz volt a pályákon, mint amire számítottunk, de ahogy elkezdett száradni egy kicsit már én is bátrabban mentem, de délután megint jött egy eső. Sokan kiestek ma, azonban akik talpon maradtak nagy csatában vannak a helyezésekért. Mi Fekete Tónival küzdünk a legjobb magyar helyért, egész nap ment az adok-kapok. Úgy tűnt nekik a rövidebb, nekünk a hosszabb pálya feküdt jobban, sokáig mi vezettünk, de a nap végén ők állnak egy hajszállal jobban. A verseny fele még hátra van, holnap egyértelműen az a célunk, visszavegyük tőlük ezt a helyet, de szeretnék sokkal közelebb kerülni az élmezőnyhöz is.”

A motorosoknál továbbra is Linninger Patrik áll az élen, a Korda Racing motorosa szombaton minden szakaszt megnyerve tetemes, 10 perces előnyt épített fel az élen, pedig számára sem volt sétagalopp ez a nap. „Nehéz és erőt próbáló nap volt a mai.” – mondta Patrik a nap végén. „Nagyon nehéz ilyen pályákon motorozni, amikor durván váltja egymást a száraz és a vizes, az egyenes és a gödrös rész. Volt egy műszaki problémám, a sár kihozta az első szimmeringeket az első teleszkópokból, kifolyt az olaj a féktárcsára, így nem volt első futómű és első fék. A célom holnapra sem változik, ugyanezzel a lendülettel vetem bele magam a versenybe vasárnap is.”

A Fehérép Kupa állása a 6. szakasz után / Autók:

  1. Lukaszewski/Duhanik, BMW  1:26:48
  2. Zapletal/Momot, H3 EVO VII +59
  3. Bialkowski/Kolodziej, H3 EVo + 3:17
  4. Porizek/Sykora, Ford F150 + 4:38
  5. Ourednicek/Vaculik, H3 EVO + 4:58
  6. Fekete/Tóth, Toyota Hilux + 6:03
  7. Korda/Csató, HRX Ford + 6:10
  8. Szalay/Bunkoczi, Opel Mokka + 1:08…

A Fehérép Kupa állása a 6. szakasz után / Motorok:

  1. Linninger / KTM  1:45:25
  2. Chytka / Suzuki + 9:56
  3. Tóth / KTM +10:25
  4. Gyabronka / Gas Gas +14:12…

Forrás: www.formula.hu – RSS