Koronavírus: véget ért a 14 nap karantén a Szentesnél

A Kurca-partiak már visszatértek az uszodába.

Annak ellenére kellett a Szentes csapatának karanténba vonulnia, hogy két negatív PCR tesztet produkáltak.

A napokban, augusztus végén Pellei Csaba vezetőedző nyilatkozott a delmagyar.hu-nak az otthon töltött időről:

Mindenki a maga módján dolgozik, amit engednek az otthoni körülmények. Én és néhány játékos még szerencsések vagyunk, mert kertes házban lakunk, és picit nagyobb a mozgásterünk, mint azoknak, akik egy másfél szobás panellakásban. Mindenkinek a saját dolga, hogy szinten maradjon, de ezzel a két héttel, hogy nem megyünk vízbe, gyakorlatilag lenullázzuk magunkat.

Hozzátette: – Igen, az elmúlt tizennégy napban sokat dolgozhattunk volna még a kupa és a bajnokság között. Két hetünk lesz formába hozni magunkat. Nem tudom, hogy milyen állapotban jönnek vissza a srácok a karanténból, de az biztos, hogy egyből nem kezdhetünk el dolgozni teljes intenzitással, mert az sérülésveszélyes lenne. Holnap leülünk és megbeszéljük, miként folytatjuk a munkát szeptember 9-ig, amikor egy nagyon erős Honvédhoz látogatunk, majd azonnal fogadjuk a Pécset – mondta Pellei Csaba.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS