Koronglövő Eb – Negyvenhárom ország 400 versenyzője indul Sarlóspusztán

image

A kontinens teljes élmezőnye, 43 ország összesen 400 versenyzője vesz részt a dabasi megnyitóval kedden kezdődő koronglövő Európa-bajnokságon Sarlóspusztán.

    Az Eb hétfői sajtótájékoztatóján Nagy György, a Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) elnöke arról beszélt, kissé őket is meglepte, hogy ilyen népes mezőny gyűlik össze a viadalon, mivel az olimpiai kvalifikációs időszak csak a szeptemberi világbajnoksággal kezdődik meg. A nevezések alapján ugyanakkor egyértelmű, hogy Európa legjobbjai mind eljönnek az idén felújított sarlóspusztai pályára.
    A sportvezető a lőtérrel kapcsolatban elmondta, hogy a nemzetközi szövetség szakemberei a múlt héten látogattak el helyszínre, s mindent rendben találtak, azaz sikeresen vizsgázott a létesítmény teljesen új, négyes számú lőtere is. Balogh László, az MSSZ főtitkára mindehhez hozzátette, hogy a szervezéssel kapcsolatban is minden rendben halad, ezért bátran állnak az Eb adta kihívások elé.
    Igaly Diána szakágvezető a magyar csapattal kapcsolatban jelezte, hogy 18 versenyző indul, akik közül nyolcan rendelkeznek nemzetközi szintű eredményekkel. A legjobb szereplést férfi dupla trapban reméli, ahol szerinte a londoni olimpián hatodik, és a múlt heti müncheni világkupán 140 korongos országos csúcsot lövő Bognár Richárd, illetve az idei kazahsztáni vk-n negyedik Gerebics Roland is eséllyel pályázik a hat döntős hely valamelyikére.
    A sajtóeseményen Kiss Norbert államtitkár-helyettes fontosnak nevezte az Eb-t többek között azért, mert szerinte a verseny egyik legfőbb üzenete az, hogy a magyar sportlövészetnek nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van. A politikus szerint Sarlóspuszta jó házigazdája lesz az Európa-bajnokságnak.
    A névadó szponzor OTP Bank képviseletében Bocskai István bejelentette, hogy a legeredményesebb hazai lövőnek 500 ezer forintos jutalmat ajánlanak fel, melyet a június 26-i zárónapon adnak majd át.

Megosztás:
Share: