Korosztályos válogatott játékost igazolt a Fehérvár – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) változó formában szereplő Fehérvár új játékos érkezéséről adott hírt…

 

A Fehérvár hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a magyar utánpótlás válogatott több poszton bevethető labdarúgóját, Simut Mario Lucast.

A 20 éves nagyváradi születésű jobbszélső a helyi csapatok után különböző angol utánpótlásklubokban szerepelt, majd 2022 januárjától a másodosztályú Szombathelyi Haladás labdarúgója volt. Lucas az elmúlt két évben 48 NB II-es bajnokin lépett pályára, ezalatt négy gólt szerzett és három gólpasszt adott. A magyar és román állampolgársággal is rendelkező játékos a magyar U19-es és az U21-es válogatottban is szerepelt már, együttesen hét meccsen lépett pályára.

“Nagyon örülök, hogy a Fehérvár játékosa lehetek. 2021-ben itt láttam életemben először élőben NB I-es meccset, ami egy nagyon jó hangulatú Vidi-Ferencváros mérkőzés volt, és azóta a fejemben volt, hogy egyszer szeretnék itt futballozni. Elsődleges célom, hogy 100%-ot adva segítsem a csapatot a minél jobb szereplésben, egyénileg pedig szeretnék ismét U21-es válogatott meghívót kapni. Néztem a Vidi utolsó őszi mérkőzéseit, nagyon szimpatikus az a stílus, amiben játszik a csapat, az edző által preferált támadófutball a rúgott gólok számában is megmutatkozik – hozzáteszem, a 3-5-2-es formációban érzem én is a legjobban magamat a pályán” – nyilatkozta a klub honlapjának az új igazolás.

fociclub

A Korosztályos válogatott játékost igazolt a Fehérvár – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.