Korrupcióval vádolnak 13 lengyel futballistát

image

Bundázással vádolják a lengyel élvonalbeli Zaglebie Lubin és Cracovia 13 labdarúgóját.

    A játékosokat azzal gyanúsítják, hogy a 2005/06-os szezonban manipulálták a két együttes összecsapását – jelentette hétfőn a lengyel hírügynökség (PAP), hivatkozva a wroclawi ügyészségre.
    A vád szerint a Zaglebie futballistái a biztos győzelem ellenében 100 ezer zlotyt (körülbelül 25 ezer eurót) kínáltak a Cracovia labdarúgóinak, a megvesztegetésnek köszönhetően elért sikerrel pedig biztosították részvételüket az UEFA Kupában. A bírósági tárgyalásra azokat is berendelték, akik a gyanú szerint közvetítőként segítették a játékosok közötti kommunikációt.
    A vádlottak között van olyan futballista, aki jelenleg tagja a lengyel válogatottnak, és olyanok is, akik korábban szerepeltek a nemzeti csapatban.
    A wroclawi ügyészség évek óta folytat nyomozásokat a lengyel labdarúgásban felmerült korrupciós ügyekben. Eddig több mint 300 menedzsert, játékvezetőt, edzőt és játékost idéztek be megvesztegetési ügyekkel kapcsolatban, s egy részüket el is ítélték.