Kosárlabda, Eb pótselejtező: Vereség Finnországban, nyeretlenül zártak a magyarok

image

A magyar férfi kosárlabda-válogatott simán kikapott vasárnap az Európa-bajnoki pótselejtezőben Finnországban, így négy mérkőzésből négy vereséggel, csoportutolsóként zárt. Az már korábban eldőlt, hogy a csapat nem vehet részt az Eb-n.

A litvániai Eb-ről biztosan lemaradó magyarok immár tét nélkül léptek pályára Helsinkiben, és a nyitó negyedben jól tartották magukat a százszázalékos finnek ellen. A júniusban honosított Trotter és Trepák fontos kosarakat szerzett, de Salin és Koponen révén a hazaiaké lett a játékrész. A folytatásban már tíz pont fölé is nőtt a hátrány, ám a félidőre sikerült ismét közelebb férkőzni, húsz perc után 44-39 volt az állás.
Térfélcsere után a remekül célzó ellenfél tovább növelte előnyét, ekkor már sejteni lehetett, hogy a finnek nem engedik ki kezükből a győzelmet. A 62-55-ről induló utolsó szakaszra sem maradtak már izgalmak, 15, majd 20 pont lett a különbség, így a házigazdák besöpörték harmadik sikerüket is.

A magyar csapat 0/4-es mérleggel, sereghajtóként zárta pótslejtezőt, így 1999 után tovább kell várnia arra, hogy részt vehessen az Eb-n.

Dzunics Braniszlav:
"A harmadik negyedig viszonylag jól játszottunk, aztán ismét következett egy olyan periódus, amikor rengeteg hibát követtünk el. Ez történt velünk a korábbi mérkőzéseken is. Tudtuk, hogy ebben a helyzetben nehéz lesz ez a mérkőzés és ez be is igazolódott. A csapatban több van ennél, valahogy fel kell állni a pótselejtező kudarca után."

Eredmény:
Finnország-Magyarország 87-65 (22-17, 22-22, 18-16, 25-10)
A legjobb magyar dobók: Trotter 14, Vojvoda 9
A csoport állása: 1. Finnország 6, 2. Portugália 5, 3. Magyarország 4