Férfi kosárlabda-válogatottunk ötpontos vereséget szenvedett Portugáliában Európa-bajnoki pótselejtezőn. A mérkőzés után az NSO Tv-nek a szakmai igazgató, Mészáros Lajos (a képen) nyilatkozott, aki elmondta, hogy most nem mindent sikerült a pályán valóra váltaniuk az elképzeléseikből, de a hátralévő meccseken a magyar válogatott továbbra is a továbbjutás céljával lép majd parkettre.
A két következő, hazai rendezésű találkozó sorsdöntő lesz a csapat szempontjából.
Dzunics Braniszlav, Mészáros Lajos segítője szerint megérdemelten nyert öt ponttal az ellenfél.
„Gratulálok Portugáliának. Ennyivel jobbak voltak nálunk. Sajnos kicsit idegesen kosárlabdáztunk, és a kulcsfontosságú dobásokat elrontottuk. Emellett, ha a számok alapján nem is sokkal, de lepattanózásban ugyancsak alulmaradtunk, ez is fontos tényező volt” – nyilatkozta lapunknak Dzunics.
Hogy a házigazdák játéka sem volt hibátlan, azt a szövetségi kapitányuk is elismerte, ám ő is jobbnak látta a csapatát.
„Eddig is tudtuk, hogy vannak problémáink támadásban, és most, a magyarok ellen is így volt ez, ennek ellenére úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, mert kicsivel jobban játszottunk. Nagyon fontos volt, hogy győzelemmel kezdjük ezt a sorozatot” – értékelt Mario Palma.
Forrás: www.mob.hu