Koszta becsavarta, mint Beckham: először kezdett, rögtön BL-góllal nyitott ázsiai csapatában – videó

Koszta Márk néhány napja csereként debütált új csapatában, a dél-koreai Ulsan Hyundai együttesében, amely ezekben a napokban az Ázsiai Bajnokok Ligája csoportkörében játssza találkozóit.

Az Ulsan magyar idő szerint csütörtök délelőtt is pályán volt, ezen a mérkőzésen kezdett először Koszta, aki a 28. percben szabadrúgásból vezetéshez is juttatta együttesét a kínai Guangzhou elleni összecsapáson. Az Ulsan a második félidőben további két gólt lőtt, így magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott – a ZTE-től szerződtetett támadó a 67. percig volt a pályán.

Az Ulsan három mérkőzés után egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel a harmadik helyen áll, ugyanannyi pontja van, mint a második Kawasakinak, amely azonban egy találkozóval kevesebbet játszott eddig.

A négycsapatos csoportból az első jut tovább.

Koszta csavarását egyenesen David Beckhaméhez hasonlította az Ázsiai BL hivatalos Twitter-oldala.