Kötöttfogású Magyar Nagydíj – Lőrincz Tamás szereplése kérdéses

image

 A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás a múlt hétvégén bélfertőzést kapott, így erősen kérdéses a szereplése a szombaton és vasárnap sorra kerülő szombathelyi kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíjon.

    Struhács György, a szakág szövetségi kapitánya csütörtökön az MTI-nek elmondta: egyelőre nem hozták meg a végleges döntést, ám a ceglédiek kiválósága nincs a legjobb erőállapotban.
    „Tamással azt beszéltük meg, hogy csütörtök estig várunk, meglátjuk, hogy lesz, s együtt döntünk arról, van-e értelme indulnia a szombathelyi viadalon” – nyilatkozta a szakember, hozzátéve, hogy a válogatott egyik húzóemberének számító birkózó infúziót is kapott betegségére, s most nagyjából 50 százalékos állapotban van.
    Az már korábban eldőlt, hogy Lőrincz Tamás kétszeres világbajnoki bronzérmes öccse, Viktor februári vakbélműtéte miatt nem léphet szőnyegre az Aréna Savariában, a csapat többi tagja ugyanakkor jól van, így más nem fog hiányozni. A nézők láthatják majd többek között a tavaly világ- és Európa-bajnoki címet szerzett Bácsi Pétert a 80 kilogrammosok mezőnyében, valamint a 2009-es vb-győztes Kiss Balázst (98 kg), az olimpiai és világbajnoki harmadik Módos Pétert (59 kg) és a 2014-ben Európa-bajnoki ötödik Szabó Lászlót (75 kg) és Lám Bálintot (130 kg) is.
    A válogatott az elmúlt két hétben Tatán készült, méghozzá nem „magányosan”, mivel a szombathelyi viadal felvezetéseként 20 ország részvételével nemzetközi edzőtábort rendeztek a helyszínen.
    „Reggeltől estig dolgoztunk, a teremben 120-130 birkózó tréningezett együtt, remek, s nagyon hasznos edzéseket tudtuk végezni” – mondta Struhács György
    A szakvezető a szombathelyi viadalról elmondta, hogy a nevezések alapján hatalmas lesz a mezőny, s nem csupán számában, hanem színvonalában is komoly verseny, jó felmérő lesz.

Megosztás:
Share: