Hétfőtől újult erővel kezdi meg a felkészülést a londoni olimpiára kvótát szerző három magyar ökölvívó – Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) – a tatai edzőtáborban. A kis csapattal együtt készül az a Kalucza Norbert (54 kg) is, aki elsőszámú európai tartalék, így egy esetleges sérülés esetén ő is indulhat a nyári játékokon. Az edzéseket irányító Kovács László, a magyar ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya szerint ebben a tehetséges gárdában akár négy-öt kvóta is benne volt, de a megszerzett hárommal sem elégedetlen. Valamennyi idei világversenyen – trabzoni olimpiai selejtező férfi torna, kínai kvalifikációs női világbajnokság – érmet, érmeket szereztek ökölvívóink, ám ez a közvélemény szemében ezúttal másodlagos, mivel egyik medálhoz sem jár olimpiai indulás. Londonból szerencsés sorsolás esetén egy érmet remél a szakvezető, míg legszebb álmaiban a dobogós hely mellé egy pontszerző hely is felkerül a bokszolók eredménylistájára.
– Immáron eltelt pár nap a kínai kvalifikációs női világbajnokság óta, azaz lezárult a londoni olimpiára történő kvótaszerzés időszaka. Az eredmény ismert: három magyar indul a nyári játékokon. Őszintén, a tavalyi bakui világbajnokság előtt erre számított?
Kovács László: – Noha volt már pár napom arra, hogy a mögöttünk álló kvótaszerzői időszakot végiggondoljam, a nyugodt és higgadt értékeléshez még el kell telnie egy kis időnek. Ugyanis a három kvóta és az egy elsőszámú tartalék státusza egyrészt nem rossz teljesítmény, ám magunkat csapnánk be, ha azt állítanánk, ebben a csapatban nem volt benne a négy vagy öt olimpiai kvóta lehetősége.
– Miért maradt már megint csak az a számunkra, hogy lehetőség? Mikor lehet ebből egyszer valóság?
Kovács László: – Ennek sok összetevője van, és a siker legalább három dologtól függ: a pillanatnyi formától, az adott ellenfél éppen akkor nyújtott teljesítményétől és persze a sorsolástól. Sajnos a most mögöttünk hagyott időszakra az volt a jellemző, hogy akiknél esélyesebbek voltunk, azokat le is győztük, ám amikor egy jobb bokszoló vagy az ellenfelet segítő körülmények miatt bravúrra lett volna szükség, a mieink általában veszítettek. Amikor a bravúr kellett volna, egyszerűen nem ment, de arra is volt példa, ha ment volna, akkor nem engedték, hogy menjen. Trabzonban erre láttunk jónéhány példát.
– Mindjárt rátérünk Trabzonra és az ottani szereplésre is, ám előtte árulja el: az eredmények ismeretében másként csinálná a versenyzők felkészítését, ha erre egy időgép segítségével lehetősége lenne?
Kovács László: – A felkészülés menetén semmit sem változtatnék, de a versenyszellemet mindenképpen megerősíteném azzal, hogy nem hagynám, hogy azt higgyék emberek, nekik bérletük van a válogatottsághoz. Ezen kívül a félprofi WSB-ben való szereplést is végiggondoltatnám a válogatottban szóba kerülő emberekkel, ugyanis a véleményem szerint a korábbi Eb-bronzérmes Szellő Imrének egyáltalán nem tett jót az ottani szerepvállalás, míg az olimpiára kijutott Varga Miklós esetében majd Londonban kapunk választ, pozitívan hatott-e rá a kinti felkészülés. Persze azt sem tagadhatom le, hogy például a nehézsúlyú Bernáth István esetében csak előnyt jelentett a félprofi világ, ennek köszönhetően ő éremmel jött haza Trabzonból, ahol két, igencsak közönségszórakoztató meccsen győzött, ám neki döntőbe kellett volna jutni Londonért.
– Tehát Trabzon. Most jó eredmény a két érem vagy sem?
Kovács László: – Mint tudjuk, minden éremnek két oldala van. Trabzonban erősebb mezőny gyűlt össze, mint egy Európa-bajnokságon, és két érmet szereztünk az olimpikonjaink nélkül. Ráadásul a válogatott ötven százalékosan teljesített a tornán – hét győzelem és hét vereség –, de mindez senkit nem érdekelt ebben az esetben, mert nem szereztünk olimpiai kvótát. es ezen például az sem változtat, hogy Bacskai Balázs – mint utólag kiderült – a legfontosabb meccsen sérült kézzel bokszolt, amit azóta már meg is műtöttek, de most sem hivatkozunk erre, nem ezért nem lesz ott Londonban. Akkor és olyan teljesítménnyel egy semleges ringben legyőzte volna török ellenfelét. A másik érmünket Kalucza Norbi szerezte, aki egészen fantasztikus teljesítményt nyújtott, és őt is egy török állította meg az elődöntőben, aki aztán a fináléban már kikapott, így nem vitte magával Norbit az olimpiára. Elképesztő dráma volt megélni a négy alsó súlycsoport eredményhirdetését, ugyanis az ottani tizenhat érmesből csak egy nem szerzett kvótát. Kalucza. Persze most ő is készül, hisz elsőszámú európai tartalék, így ha valaki lesérül a kontinensről, ő is indul. Volt már ilyenre példa, hisz 1996-ban az atlantai olimpiára így jutott el például Nagy József.
– Kínában sem sikerült a női világbajnokságon a három lehetőségből egyet sem kihasználni. Mi volt a baj?
Kovács László: – Bevallom, nagyon nagy csalódás Nagy Tímea bronzérme ellenére a női válogatott szereplése. Ancsin Katinak és Szabó Beának nem volt szerencséje a sorsolással, amíg nem futottak össze a náluk sokkal jobb ellenféllel, addig mindketten jó teljesítménnyel nyertek. Csak hát ugye a már emlegetett bravúrok hiánya… Kovács Marinak viszont ezzel a sorsolással és a valós tudásával, tapasztalatával a legjobb négyig minimum el kellett volna jutnia. A többiek? Nagyon fiatalok és tapasztalatlanok, de a riói olimpiára valamennyien beérhetnek. Ha mentálisan még javulnak, keményen dolgoznak, akkor ebben a gárdában benne van, hogy visszahozza az egy évtizeddel korábbi aranykorszakot a magyar női ökölvívásban.
– Maradtak tehát hárman, akik bizonyíthatnak Londonban. Tőlük mit vár?
Kovács László: – Hétfőtől kezdjük meg az olimpiai felkészülés záró szakaszát, és némi túlzással a tatai edzőtáborból megyünk Londonba. Sajnos a múlt hétvégén elmaradt a horvátok elleni válogatott mérkőzés, ráadásul a Papp László Emlékverseny is szeptemberre tolódott, így versenyszituációk között szinte nem is tudjuk majd lemérni, hol tartanak. Természetesen az eddig is mindent előteremtő szövetség azonnal lépett, így az edzőtáborban nagyon komoly kesztyűpartnerek ellen készülhet a kis magyar különítmény, természetesen Kaluczával kiegészülve. Káté Gyulának ugye ez lesz a harmadik olimpiája, és bízom abban, hogy az élet most visszaad számára valamit a korábbi évek igazságtalanságaiért cserébe, és egy jó sorsolással megszerezheti az éremgyűjteményéből eleddig hiányzó olimpiai medált. Varga Miki második olimpiáján akár kellemes meglepetést is okozhat, ha sikerül kimozdítanunk a híres-hírhedt nyugalmából, és vibrálva akár a dobogó közelébe is érhet. Harcsa Zoli első felnőtt olimpiáján szerezze meg azokat a tapasztalatokat, amit Rio de Janeiróban majd a maga javára fordíthat. Persze, ha úgy bunyózik, mint a bakui világbajnokságon, vagy éppenséggel az idei Bocskai Emlékversenyen, akkor 19 éves kora ellenére bármit elérhet.
