Az Évszázad kézilabdázójának választották, négyszer hívták a Világválogatottba, rekorder a válogatottságok számát illetően (323) Kovács Péter (képünkön), a Budapesti Honvéd egykori, klubhűségéről is híres játékosa. Február 3-a óta szabad, az óta otthon üldögél, mert egyetlen, valamire való meghívást sem kapott.
Ennyire gazdag lenne a magyar kézilabdázás, hogy egy edzőként is komoly sikerekkel rendelkező szakemberre egyszerűen nincs szükség „széles e hazában”?
– A dolog természetesen nem válaszolható meg egy-két félmondatban – kezdte a közelmúltban 56. születésnapját ünnepelt. Kovács Péter. – A legnagyobb baj valószínűleg az, hogy nekem minden szakmai kérdésről konkrét véleményem van, s nem hagyom magamat egy bábszínházi figuraként, hátulról mozgatni. Ezt pedig a klubvezetők nagy többsége nem szereti. Azt hiszik, ha már van egy zsák pénzük, a kézilabdához is ők értenek a legjobban.
– A Honvédban tízéves korában kezdett, tizennyolc volt, amikor 1973-ban Faludi Mihály behívta a válogatott keretbe. 1984-ig játszott itthon, majd Németországban folytatta, ahol az edzői pályán is megtette az első lépéseit.
– A Bundesligában szerepelt Hamelnben 1991 tavaszán lettem edző, majd ugyanott játékosedzőként folytattam, mivel Gyurka János sérülése miatt reaktiválnom kellett magamat. Bad Salzuflen után Klagenfurt következett; itthon először az 1994/95-ös évben ültem az akkor NB I-es Százhalombatta kispadján. Már betöltöttem a negyvenet, amikor megagitáltak: játsszak az izlandi világbajnokságon. Már előtte odaígérték a válogatott kapitányságát, de utólag lefújták, mondván: hogy nézne ki, ha azoknak lennék a főnöke, akikkel tegnap még együtt játszottam.
– Az ígérgetés a későbbiekben is folytatódott…
– Négyszer adtak rá kezet, hogy én leszek a férfi, majd a női válogatott kapitánya, de mindig közbejött valami… 1995 és 2003 között a szövetség szakmai igazgatója címmel tüntettek ki. Ez a pozíció minden döntési jogkört mellőzött. Azt hiszem, arra volt jó, hogy a szövetség elmondhatta: én is náluk dolgozom. Közben 1998-tól 2003-ig a női junior válogatottat készíthettem fel. A világbajnoki negyedik, majd második hellyel, továbbá az Eb-n szerzett ezüstéremmel azt hiszem, jó bizonyítványt állítottam ki magamról.
– 2003-ban azután önként távozott a szövetségből.
– Igen, mert ráuntam az ücsörgésre, én ugyanis mindenképpen edző akartam lenni. Szegeden három évet töltöttem el, a végén már többször vertük a Veszprémet, mint ők minket, mégsem maradhattam. A biztos bajnoki címet vagy kupagyőzelmet ugyanis nem tudtam garantálni, így annak ellenére is eljöttem, hogy a kupát végül megnyertük. Még idejében leszerződtem a dunaújvárosi nőkhöz. Amikor ugyanis vége a szezonnak, addigra gyakorlatilag lehetetlen csapatot találni.
– Dunaújvárosban a három éves szerződéséből csak egyet töltött ki.
– Radulovics, Bulath és Mehlmann elvesztése dacára a bajnokságban és a kupában is harmadikok lettünk – máig sem tudom, miért rúgtak ki. Néhány hónapig az élvonalbeli újonc, Goldbergert irányítottam, majd a török szövetség szakmai igazgatónak hívott. Onnan vásárolt ki 2010 nyarán a nagy álmokat dédelgető román sztárcsapat, a Valcea.
– Ők kétéves szerződést ajánlottak.
– A BL csoportmeccsek során a dán bajnokságot jelenleg is vezető Randerstől váratlan vereséget szenvedtünk, s bár végül simán továbbjutottunk csoportunkból, a bizalom ettől kezdve elapadt. Az elengedhetetlenül szükséges nyugalom helyett állandóan magyarázkodnom kellett, ezzel párhuzamosan a játékosok – a világ legjobbjának választott Neagu vezetésével – is elkezdtek mozgolódni. Három nappal a Larvik elleni meccsünk előtt felmentettek. Azóta „megették” Anja Andersent, majd a visszatért Radu Voinával simán kiestek a BL-ből. Én pedig itthon várom, hogy valahol érdemi munkára szerződtessenek.
– A sportág eseményei feltehetően változatlanul érdeklik? Mit szól a Veszprém búcsújához, és a győri nők nem várt vereségéhez?
– A Veszprém túl korán egyenlítette ki a Barcelonában összeszedett hátrányát, így várható volt, hogy a Barca kilenc gól hátrányról is fordítani lesz képes. Ami pedig a Győrt illeti, a spanyol Itxaco Navarra elleni ötgólos mínusz (21-26) ellenére továbbra sem esélytelen, de a hazai visszavágón mindenképpen vért kell majd izzadniuk a döntőbejutás kiharcolásáért.
Információ és fotó: Jocha(Press) Károly
