Kovács Richárd a 2021-es Bocskai győztese

Kovács Richárd a 2021-es Bocskai győztese

Gyorsan, háromszor három perc után kiderült, hogy lesz magyar győztes az idei Bocskain: Kovács Richárd megnyerte az első döntőt, a férfi 63 kg fináléját. Három győztes meccsen már túl volt a debreceni ringben, és a mieink közül egyértelműen ő mutatta a legkiegyensúlyozottabb formát. A grúz Lasa Gurulit a három évvel ezelőtti U22-es Eb-ről már jól ismeri, így volt sejtése arról, mi vár rá. Guruli pontos, hosszú egyenesei ellen Kovács eleinte nehezen találta a távolságot, de ez idővel változott, a harmadik menetben például már a tiszta ütések is megjöttek, és a magyar fiút 3:2-re a pontozók is jobbnak látták.

A magyar nők közül a vecsési Szűcs Szabina érte meg a döntőt, bár ehhez a 69 kilós Hámori Lucának sem kellett volna túlzott pontozói jóindulat, de ez csütörtökön hiányzott. Szűcsre a fináléban az olasz Irma Testa várt, és sajnos nem borult fel a papírforma – végig az ellenfél dominált, és egyhangú pontozással győzött.

Az 57 kilós Gálos Roland a francia Samuel Kistohurryval találkozott. Olimpiai kvótásunk már szerda óta szenvedett egy kisebb szemsérüléstől, de a döntőig megúszta a súlyosabb vérzést, az is a péntek kérdése volt, hogy kitart-e még a szeme kilenc percig. Nos, kitartott. Gálos igyekezett rendkívül zártan bokszolni, eleinte valamivel kevesebbet is ütött, mint a jórészt a kesztyűt püfölő francia, végül a pontozók a kiélezett meccsen megosztott pontozással a franciát látták a jobbnak.

„Ricsi megtalálta a kulcsot a zárba, pedig borzasztóan nehéz dolga volt a kellemetlen stílusú francia ellen – értékelt Bertók Róbert szövetségi kapitány. – Szabina becsülettel helytállt, ebben a meccsben ennyi volt, Roland pedig sajnos a sok kihagyás után még messze van a csúcsformájától, ha az edzőtáborok közös kesztyűzésein részt vesz, remélhetőleg visszatalál hozzá.”

A mieink egy arany-, két ezüst- és hat bronzéremmel zárták a 65. Bocskai István-emlékversenyt, amellyel kapcsolatban változatlanul az a legfontosabb tény, hogy egyáltalán megrendezték. A jövőt senki sem sejti, két hónap múlva elvben folytatják az olimpiai selejtezőt – hogy hol, még kérdéses. A jövő héten talán ez is kiderül..

Újra vb-t rendezhetünk

Már csütörtökön Magyarországra érkezett és a pénteki döntőket Dr. Bajkai István MÖSZ-elnök társaságában Debrecenben nézte végig Umar Kremljov, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség elnöke. Az orosz sportvezetőt decemberben választották meg a története talán legnehezebb időszakát élő AIBA élére, van teendője bőven, és az európai tagállamok közül az első útja hazánkba vezetett. Még Budapesten tárgyalt Dr. Szabó Tündével, az EMMI sportért felelős államtitkárával, majd informálisan Kulcsár Krisztiánnal, a MOB elnökével is – ez utóbbi azonban nem minősülhetett hivatalos találkozónak a NOB és az AIBA áldatlan viszonya miatt. Az EMMI-ben nemcsak az került szóba, hogy az ökölvívó-világszövegség következő kongresszusának Magyarország lesz a házigazdája, de az AIBA nemzetközi akadémiája is nálunk épülhet fel, továbbá 1997 után jó eséllyel ismét férfi világbajnokságnak adhatunk otthont.