Következik az Európai ifjúsági Olimpiai Fesztivál

Ünnepélyes fogadalomtétel Budapesten  /  Fényképek

eyof 2015Kedden délelőtt fogadalmat tett a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szereplő magyar csapat, közöttük a versenyre utazó 16 atléta is.

A fogadalom szövegét Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó mondta elő, aki az ünnepségen úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a Grúziában versenyző fiatalokból idővel minél többen leteszik a névjegyüket a felnőttek között.

Sydney aranyérmese szerint az EYOF egyfajta „tanulóolimpiának” tekinthető, ahol tehetségeink belekóstolhatnak abba, milyen nyomás alatt kell majd rajthoz állniuk azokon a viadalokon, melyeken már valóban az eredmény lesz az elsődleges.

Dr. Nagy Zsigmond, a tbiliszi magyar csapat vezetője kiemelte, érmek tekintetében nincs előre megfogalmazott elvárás, csupán annyi, hogy minden versenyző a lehető legjobbat hozza ki magából.

A Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója aláhúzta, ilyen sportolói létszámban, 81 fővel még nem képviseltettük magunkat a multi-sporteseményen, ami sokat elárul a magyar sport erejéről. A sportvezető külön felhívta a figyelmet a zéró tolerancia elvére, hangsúlyozva, hogy a MOB szigorúan fellép a dopping ellen, és ennek jegyében valamennyi indulónk átesett doppingellenőrzésen a kiutazás előtt, negatív eredménnyel.

eyof fogad 2015 ml 1

A fogadalomtétel előtt a sportágak egy-egy mentora – Tóth Krisztián (judo), Béres Tímea (kosárlabda), Tóth Tímea (kézilabda), Temesvári Andrea (tenisz), Hargitay András (úszás), Zsivoczky-Farkas Györgyi (atlétika), Guczoghy György (torna) és dr. Tóth Miklós (kerékpár) – köszöntötte a fiatalokat.

A július 25. és augusztus 1. között tartandó sportesemény programjában kilenc sportág szerepel: atlétika, kerékpár, kosárlabda, kézilabda, tenisz, judo, torna, úszás és röplabda. Magyarország csupán ez utóbbiban nem képviselteti magát. Az ünnepséget a Harmony Style táncbemutatói színesítették.

eyof fogad 2015 ml 3

A (közel)múlt kötelezi a mieinket: két éve Utrechtben a negyedik helyen zártunk az éremtáblázaton 8 arannyal, illetve 3-3 ezüsttel és bronzzal, csupán Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország előzött meg minket.  Az EYOF-ról  a MOB honlapján  ITT található  több információ.(forrás: mob.hu

A magyar csapat     .     Féynképek az ünnepségről/ ML      .      Fogadalomtétel/ videó

eyof fogad 2015 ml 4

foto: ML

Forrás: www.masz.hu – RSS