Felnőtt világversenyeken 53 érmet – ebből köztük 38 aranyat – nyert. Négy olimpián a megszerzett 8 éremből 6 aranyérem. Ezzel megelőzte Keleti Ágnest és Egerszegi Krisztinát, akik 5-5 aranyérmet nyertek. Ismerve képességeit, ha elevez Párizsig, még akár ismét láthatjuk őt a dobogó tetején. A Hetek Kozák Danutát kérdezte.
Kozák Danuta. Fotó: Szalmás Péter/MKKSZ
A tokiói aranyéremmel hazánk legeredményesebb női sportolója lettél. Ezek után miből lehet még motivációt meríteni?
– Régen úgy voltam vele, hogy mindig a következő lépésre figyeltem, de az idő előrehaladtával egyre nehezebb motivációt nyerni. Főleg ezután az öt év után le kell egy kicsit nyugodni, hogy az ember újra érezze azokat a dübörgő lovakat, amik előre tudják vinni. Igazából számokat mindig ki lehet tűzni célként, de a lényeg, hogy magadat le tudd győzni – ez azért egy állandó alapmotiváció.
Mekkora feladatot jelent számodra feldolgozni a sikert és a kudarcot?
– Ha nagy siker van, azt nehéz feldolgozni, nehéz ilyenkor a földön maradni. Azt vettem észre, hogy sikerek után megengedőbb vagyok magammal szemben, ezért az edzésmunkám sem tud megfelelő lenni. Így ahhoz, hogy egy-egy nagyobb győzelem után újra edzésbe tudjak állni, el kell felejtenem a sikert.
A kudarc feldolgozása sem egyszerű, meg kell tanulni felállni utána, viszont lehet belőle tanulni, építkezni. Ilyenkor vissza kell tekinteni, hogy mi volt az, ami nem működött, vagy min lehetne változtatni, bízva abban, hogy miután kijavítjuk a hibákat, újra visszatérünk a sikerhez vezető útra.
A sikerek és a kudarcok feldolgozásában is nagyon sokat segít a férjem, nagyon régen ismerjük egymást, pontosan tudja, hogy mikor mivel tud segíteni.
Neked kik voltak a példaképeid gyerekkorodban, akikre fel tudtál nézni?
– Én kifejezetten olyan voltam, aki nem egy embert tekintettem példaképnek, hanem inkább egyes versenyzők tulajdonságai tetszettek. Senki sem tökéletes, ezért inkább egy-egy versenye vagy tulajdonsága miatt néztem példaként másokra.
Milyennek ítéled a fájdalomtűrő képességedet a nagy átlaghoz képest?
– Biztos lehetne jobb is. Régen mindig azt gondoltam, hogy nagyon rossz vagyok ebben, és próbáltam fejlődni ezen a téren. Ugyanakkor látva azt, hogy sokszor még sérülten is tudtam edzeni, azt gondolom, lehet, hogy nem olyan rossz a fájdalomtűrő képességem. Mindig próbálok arra törekedni, hogy ha fáj, akkor még tovább menjek, de ez már egyre nehezebb.
Melyik olimpiai aranyérmedre vagy a legbüszkébb?
Tokió, az aranynégyes. Csipes Tamara, Bodonyi Dóra, Kozák Danuta és Kárász Anna (b-j), fotó: MTI/Kovács Tamás
– Igazából mindegyikre. Mindegyiknek megvan a saját sztorija, az biztos, hogy a páros nagyon emlékezetes volt. Ugyanúgy emlékezetes az első Londonban, az volt az első olimpiai aranyérmem a négyessel. A tokiói is, azért, mert ott nagyon mélyről jöttem és küzdöttem, küzdöttük föl magunkat.
Lehet-e reményünk arra, hogy Kozák Danuta közel harmincöt évesen ennyi siker és ennyi sérülés után is képes lesz arra a sebességre, ami a többi hajó elé repítette?
– Lehet, hogy 2024-ben, 37 évesen nem feltétlenül kell már, hogy a hajóm mindenki előtt legyen. Gondolok itt arra, hogy ha az egyes teljesítményem alapján csapathajóba kerülök és tudok segíteni a csapatnak, szerintem az is nagyon nagy dolog lenne. A realitás nem az, hogy 35 fölött ugyanolyan gyors vagyok, mint a legjobb éveimben. Szerintem nagy hiba lenne, ha semmibe vennénk a természet vagy a biológia törvényeit.
Az anyaságot hogy tudod összeegyeztetni a kajakozással? A most négyéves kislányod, Zora hogyan viselte az utóbbi időszakot, az olimpiára való felkészülést?
– Az első egy év jobb volt, amikor szülés után úgymond pihenten visszatértem. Az olimpiára való készülés nehezebb volt, mert amikor már azt mondja, hogy „gyere anya, inkább játsszunk, mint hogy edzésre menj”, az nem egyszerű.
Az egyik oldalról próbáltuk úgy megoldani, hogy minél többet vele legyünk otthon, de a másik oldalról, ugye, egy sportolónak az edzés mellett rengeteg időt kell regenerálódásra is fordítania. Ilyenkor a pihenés az, ami kell a szervezetnek, erre viszont anyaként kevesebb idő jut.
Zora lányod mit tud az édesanyjáról, a versenyzéséről? Ült már a hajóban…
– Igen, ült hajóban, kenuban. Apukája elvitte egy-két körre, azt nagyon élvezte. Tudja, hogy anyukája szokott versenyezni. Jár versenyekre, szurkolt is a világbajnokság alatt. Tudja, hogy sokat edzek. Pont múltkor néztük meg Csollány Szilveszter olimpiai aranyérmet érő feladatát, úgyhogy szereti a sportot, érdekli. Tudja azt is, hogy olimpiai bajnok vagyok, bár szerintem még nem érti, hogy ez mit jelent.
Csollány Szilveszter (fotó:jochapress)
Tehát nincs kizárva az, hogy esetleg folytassa azt a karriert, amit te?
– Nyilván ez tőle függ. Nem fogok erőltetni semmit, de ha tetszik majd neki, akkor nem zárkózom el attól, hogy beüljön a kajakba.
Azt már említetted, hogy Párizsig tervezed a karrieredet, utána milyen pályára eveznél tovább?
– Pihenőpályára (nevet). Nincs konkrét kép előttem. Egyszerre egy dologra tudok koncentrálni. Ha kajakozom, akkor kajakozom, ha mást csinálok, akkor mást csinálok. Jelen pillanatban még kajakozom, úgyhogy nem tudom, mi lesz utána. Egy biztos: elsősorban édesanya leszek.
(A teljes interjú a Hetek aktuális számában olvasható.)
Post Views: 17
