Kozák Danuta nagyot alkotott az első Eb és vb válogatón. Csipes Ferenc tanítványa négy számból hármat megnyert (K-1 500, K-2 500 m, K-2 200 m) és egy második helyet is begyűjtött (K-1 200 m) a versenyen. „Dana” természetesen nagyon elégedett a teljesítményével, de mégis akad egy kis hiányérzete.
Az első válogató alapján úgy tűnik, tobzódik a számokban, bőven van választási lehetősége. Néhány nappal a válogató után körvonalazódott már hogy merre indulna?
Most úgy tűnik, tobzódok a számokban, de ez még csak az első válogató volt. Felesleges bármin is gondolkodnom, ha a második válogató egészen más eredményeket hoz.
De a szíve mélyén csak dédelget egy versenyszámot?
Maradjunk annyiban, hogy mind a négy számot dédelgetem. Fontos, hogy javuljak a második felvonásra, és hogy hasonló sikerekkel zárjam azt a hétvégét is.
Ön szerint miben kell javulnia?
Szeretnék harapósabb lenni. Tudja, amikor az ember azt érzi, hogy tűzön-vízen átmegy.
Mi kell hozzá? Hogy felbosszantsák?
Nem is lenne rossz! Azt hiszem, fejben kell jobban ráhangolódnom a versenyre.
Vegyük azt, hogy ott áll a K-1 500 méter döntője előtt. Milyen gondolatok cikáznak, vagy cikáznának a fejében?
Hát, idehaza ez a döntő nem semmi! Öt olyan versenyző is van, aki képes lehet a győzelemre. És bár az elmúlt évek során már kitapasztalhattuk egymást, bárki okozhat meglepetést. Én általában ilyenkor magammal foglalkozom. Felkészítem rá magam, hogy mennyire fog fájni az előttem álló ötszáz méter. Az edzőm, Csipes Ferenc általában azzal indít el minket, hogy nem fog fájni. Pedig dehogynem! Nem is jó döntő az, amelyik nem fáj.
Az elmúlt hétvégén melyik fájt?
Az ötszáz páros. Borzalmas volt. Igazi első pályás érzés volt. Aztán a kétszázakra már átbillentem, kipihentem magam. Sokat segített, hogy ott volt a párom és az édesapám.
Ha gondjai vannak, akkor hozzájuk fordul?
Ha szakmai gondjaim vannak az edzőmhöz, ha lelki természetesen a páromhoz. Ő kenuzott, vagyis mondhatom azt: képben van, és nagyon sokat segít nekem.
Ön olyan szürke eminenciásnak tűnik a partról. Olyasvalakinek, akit nehéz kihozni a sodrából vagy ritkán lelkizik.
Pedig elhiheti, hogy szoktam én is. Bár nem mutatom, vannak dolgok, amik engem is megviselnek. Amúgy valóban nem vagyok az a típus, aki a csillogást, a figyelmet keresi. Igazából engem nem zavar, ha nem foglalkoznak velem. Sőt, kifejezetten szeretek a háttérben megbújni.
Ezt nem csak a fiatalsága mondatja önnel?
Nem. Az eszem és a szívem.
Ha előrenéz, mondjuk tíz évet, mit lát maga előtt?
Tíz évet?! Ebben a sportágban nem lehet tíz évet előre megtervezni. Egyelőre csak Londonig tekintek előre, utána pedig… Majd meglátjuk mi lesz. Imádok kajakozni, de Janics Natasához hasonlóan én is szeretnék gyereket, foglalkoztat ez a gondolat is. És persze az is, hogy a kettőt miként lehet egyensúlyba hozni: vagyis gyerek mellett hogyan lehet sportolni ezen a szinten.
Jó, akkor ne is ugorjon ekkorát az időben. Árulja el mit lát, ha Londonra gondol?
A Big Bent? De félre a tréfával. Ha becsukom a szemem, látom Danát nagyon örülni, de hogy milyen hajóban… Hát a képnek ez a része egyelőre még nagyon ködös.
