Közel a Dab.Docler idei legnagyobb igazolása

image

Szóbeli egyezség után már csak az aláírásra vár a szerződés Stephan Lundh vezetőedző és a Dab.Docler jégkorong csapata között. A felek szóban minden részletet illetően megegyeztek, így egy lépésre van csapatunk attól, hogy a tavalyi bravúrigazolást egy évvel megtoldja és a világhírű szakembert még egy évre Magyarországra csábítsa.

Mint ismeretes Stephan Lundh 1989-ben kezdte meg edzői karrierjét, az azóta eltelt időben svéd bajnok volt a Frölunda csapatával a 2004/2005-ös szezonban, ebben az évben az év edzőjének is megválasztották Svédországban, háromszoros svéd bajnoki ezüstérmes (kétszer a Djurgĺrden-nel, egyszer a Frölundával), világbajnoki bronzérmes Svédország felnőtt csapatával és világbajnoki ezüstérmes a svéd ifjúsági válogatottal. Kétségkívül benne tisztelhetjük tehát a Magyarországon valaha dolgozott legnevesebb szakembert, így érthető, hogy az Acélbikák is örömmel várják vissza a mestert Dunaújvárosba.

Forrás: Dab.Docler