Közel a megegyezés, Luis Muriel érkezhet – sajtóhír

Olasz és spanyol sajtóhírek szerint Luis Murielről tárgyal a Milan és a Sevilla.

Szombat este az Estadio Deportivo számolt be először arról, hogy a Milan nagyon közel áll Muriel megszerzéséhez. Antonio Vitiello, a MilanNews szerkesztője megerősítette, hogy a piros-feketék tárgyalnak a spanyolokkal és Muriel kölcsönben érkezhet vételi opcióval, ami a szezon végén kötelezően érvénybe lép, ha a csapat kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást.

A MilanNews szerint Gattuso igent mondott a 27 éves kolumbiai válogatott támadó érkezésére, aki csatárként és szélsőként is bevethető. Az ügynöke a következő órákban fog találkozni a Milan vezetőségével, hogy megállapodásra jussanak a személyes feltételekről.

A Milan mellett a Roma és a Fiorentina is szerette volna megszerezni a kolumbiai csatárt. Egyébként Murielt már a nyáron felajánlották a milánói együttesnek, amikor a két klub André Silva klubváltásáról tárgyalt.

Muriel tavaly nyáron csatlakozott a Sevillához mintegy 21,5 millió euróért, azonban nem váltotta be a reményeket. A 27 éves játékos számára nem ismeretlen a Serie A, hiszen korábban a Sampdoriában és az Udinesében is megfordult. Muriel összesen 165 bajnokin játszott az olasz élvonalban, ezeken 43 gólt szerzett és 33 gólpasszt osztott ki.

The post Közel a megegyezés, Luis Muriel érkezhet – sajtóhír appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS