Reisz Áron körül az elmúlt hetekben felgyorsultak az események. A húszéves jégkorongozó a magyar felnőttválogatottban, majd a Fehérvár AV19 EBEL-csapatában is bemutatkozott. S most már nem csupán álomként gondol az A csoportos vb-n való szereplésre.
Pusztai Viola • Bár Reisz Áron a krakkói „csoda” után eljátszott a gondolattal, hogy akár jégre is léphetne Szentpéterváron a jövő évi, A csoportos jégkorong-világbajnokságon a magyar válogatott tagjaként, az néhány héttel ezelőttig csak álomként lebegett a szeme előtt. Akkor kezdte reális célként kezelni a szereplést, amikor Rich Chernomaz szövetségi kapitány nemcsak, hogy meghívta a novemberi összetartásra, hanem a csapattal tarthatott a norvégiai Négy Nemzet-tornára is.
A húszéves csatár éppen a házigazdák ellen mutatkozott a be a felnőttválogatottban.
− Váratlanul ért a meghívó, de nagyon boldog voltam, és egyben izgatott. Plusz motivációt jelentett, az edzőtáborban nem gondolkoztam azon, mit kellene csinálnom, hogy utazhassak Stavangerbe, csak tettem a dolgom, mindent kiadtam magamból, s ennek meg is lett az eredménye. A torna hatalmas élményt jelentett. A norvégok elleni első meccsen azt tapasztaltam, hogy sokkal nagyobb a tempó, mint amihez addig hozzászoktam. Az első három-négy cserémben le is maradtam, kétszer kiállítottak. Aztán rájöttem, hogy az ellenfél játékosai nem korcsolyáznak gyorsabban, illetve egyénileg sem sokkal képzettebbek, viszont iszonyatosan gyorsan gondolkodnak a pályán. Mindig tudták, mi a következő lépés még mielőtt megkapták volna a korongot. Ebben kellett utolérnem őket, és úgy érzem, miután összeszedtem magam, hasznosan játszottam, segítségére tudtam lenni a csapatnak a három meccsen.
Reisz Áron álmai lépésről lépésre megvalósulnak • Forrás: Fehérvár AV19
Az erdélyi születésű hokis Csíkszeredában ismerkedett meg a sportággal, azt mondja, aki ott nő fel, biztosan kapcsolatba kerül a jégkoronggal, mert a városban a hoki olyan, mint a vallás. Tizenöt évesen érkezett Magyarországra, amikor korábbi edzője a Ferencvároshoz szerződött, és őt is magával hozta.
− Megkérdezte, hogy szeretnék-e jönni, én pedig persze, hogy igent mondtam, hiszen nagyon jó lehetőségnek tartottam. Akkoriban hívtak a román korosztályos válogatottba, de nem éreztem úgy, hogy teljes szívemből tudnám képviselni az országot. Magyar válogatott akartam lenni, ezért is döntöttem amellett, hogy távozom a Csíkszeredától. Sok székely gyerek álmodik arról, hogy egyszer magára húzhatja a magyar válogatott mezét. Szerencsés vagyok, hogy nekem ez három évvel ezelőtt megadatott.
A Ferencváros és a Dunaújváros közös, ifjúsági bajnokságot nyert csapatától egy idény után Székesfehérvárra vezetett az útja, négy esztendeje a Fehérvár AV19 játékosa. Ez az első szezonja, amikor a felnőttek között is bizonyíthat, pedig néhány éve már tudatosan készül arra, hogy jégre lépjen az osztrák ligában.
− Mindennek megvan a maga ideje, és annak, hogy bemutatkoztam az EBEL-ben a múlt vasárnapi, Ljlubljana elleni meccsen jött el. Ezt a kérdést mindig onnan közelítettem meg, hogy a fejlődésem szempontjából mi az, ami nekem a legjobb: hat-hét percet hiba nélkül lehozni az EBEL-meccsen, vagy tizennyolc-húsz percet játszani az osztrák juniorbajnokságban, és kipróbálni olyan új dolgokat, amelyekből tanulhatok. Illetve az, hogy fejlesszem a korcsolyatudásomat, a korongkezelésemet.
Fontos mérföldkőnek tartja, hogy a Fehérvár első számú csapatában is megmutathatta magát. Bár a Ljubljana, majd a Bolzano elleni mérkőzésen sem kapott túl sok jégidőt, mégis hasznos tapasztalatokkal gazdagodott. Az első fellépés előtt egyáltalán nem izgult, úgy volt vele: nem lehet nagyobb a tempó, erősebb az ellenfél, mint a felnőttválogatott tornáján. Egyébként nézőként már évek óta résztvevője az EBEL-meccseknek, figyelte a játékosokat, mi az, amit másképpen, jobban csinálnak, mint ő, és próbált mindebből tanulni.
Mivel 1995-ös születésűként az előző évad végén – osztrák és magyar bajnoki címmel − elköszönt a junioréveitől, nem is jöhetett volna jobbkor, hogy a Fehérvár hosszú idő után a MOL Ligában is elindult.
− A juniorcsapattal rengeteg sikert értünk el az elmúlt években, az osztrák és a magyar bajnokságot is többször megnyertük. Úgy gondolom, megértünk arra, hogy néhány légióssal kiegészülve a felnőttbajnokságban szerepelhessünk.
Hogy helyt álljon a „nagyok” között, no, meg reális esélye legyen arra, hogy harcolhasson az A csoportos vb-re utazó keretbe kerülésért, egész nyáron keményen dolgozott. Most úgy érzi, a befektetett munka már kezd kifizetődni.
