Közleményben reagált a magyar klub az ellenfél játékosait ért bántalmazási vádakra

Ahogyan tegnap megírtuk, a Dunaújváros Futsal közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy a Nagykanizsa elleni 6-6-s találkozó után a hazai drukkerek egy csoportja megtámadta csapatuk játékosait, akik éppen a csapatbuszba igyekeztek beszállni.

A nagykanizsai klub a hivatalos Facebook-oldalán reagált a történtekre.

A kanizsaiak azt sérelmezték, hogy a vendég dunaújvárosiak egy játékosa – aki később a kiállítás sorsára jutott – az egész mérkőzésen provokatív viselkedést mutatott játékosok és a szurkolók irányába is.

– Az említett játékos kézjelzéseivel, mutogatásaival, kiabálásaival a kiállítása után is folyamatosan és egyértelműen provokálta a kilátogató több száz nézőt – olvasható a Nagykanizsa közleményében.

A hazaiak kiemelik, hogy az eset után derült ki, hogy a vendégek játékosai nem a számukra kijelölt kijáraton hagyták el az Arénát, hanem egy vészkijáraton távoztak.

– Kiemelni kívánjuk, hogy a Kanizsa Arénán kívüli, azaz közterületen történt események nem tartoznak klubunk hatás-és intézkedési körébe, az Arénán kívül nincs módunk és lehetőségünk kontrollálni a mérkőzés utáni eseményeket. Az esetleges kockázatok minimalizálása érdekében alakította ki klubunk azt a gyakorlatot, hogy a mindenkori ellenfél csapatának játékosai, vezetői a biztonsági szolgálat által biztosított bejáraton léphetnek be és hagyhatják el az Arénát, ezzel is biztosítva a biztonságukat, és hogy ne kerüljenek közvetlen kapcsolatba másokkal. Sajnos a Dunaújvárosi Futsal nem élt a biztosított kijárat lehetőségével, ezért fordulhatott elő, hogy közvetlen kapcsolatba kerülhettek szurkolókkal.

A nagykanizsai klub megjegyezte, hogy a Dunaújváros által kiadott közlemény nem minden elemében tükrözi a ténylegesen megtörtént eseményeket.

– A Dunaújvárosi Futsal közleményében leírtak távol állnak a valóságtól, hangulatkeltésre (is) alkalmas megalapozatlan állítások kerültek kijelentésre, mely mélyen sérti Klubunk céljait és érdekeit – írja a kanizsai közlemény.

– Klubunk mindenben segíti a rendőrségi vizsgálat eredményes lefolytatását, és bízunk benne, hogy a valósan megtörtént eseményekre fény fog derülni – tette hozzá a Nagykanizsa Futsal a közlemény zárásában.

A Nagykanizsai Futsal Club közleményére reagáltak a dunaújvárosiak is, akik ugyan több pontban nem értettek egyet a hétfői ellenféllel, de megjegyezték, hogy a mérkőzésen történt esetleges sportszerűtlen magatartás tisztázására belső vizsgálatot indítottak, és ha szükséges megteszik a megfelelő lépéseket saját játékosaik irányába is.

Végül pedig a Kanizsa Futsal Kft. vezetőit meghívták a sportbarátság jegyében egy ebéddel egybekötött találkozóra Dunaújvárosba, hogy az esetleges félreértéseket ne a Facebookon, hanem személyesen tudják megvitatni.

Újpest-Fradi: Fegyelmi eljárást indított az MLSZ a szurkolók miatt – másik NB I-es meccset is vizsgálnak