Együttműködnek a vitorlázók és az elektromos hajósok a Balaton érdekében
Stratégiai együttműködésre lépett a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) és a Balatoni Elektromoshajózási nKft., így a jövőben közösen dolgoznak a balatoni vízi élményturizmus fellendítésén és a kikötői infrastruktúra fejlesztésén. Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között 2017. december 14-én írta alá Prof. Kollár Lajos, a szövetsége elnöke és dr. Viszkei András, a cég vezetője.
A Balatonon és kisebb tavainkon a hajózás több mint 150 éves múltra tekint vissza, a tó – Budapest után – a leglátogatottabb turisztikai célpont. Jelenleg Magyarországon több, mint 8 ezer vitorlás kishajót tartanak számon, ezek jelentős része a Balatonon található. A tavon futó elektromos hajók száma jelenleg mintegy 600-ra tehető, amelyek között a legkisebb csónakoktól kezdve egészen a 40 lábas yachtokig mindenféle hajótípus megtalálható. Prof. Kollár Lajos, az MVSZ elnöke a szerződés aláírását követően elmondta: a szövetség kiemelt stratégiai célja, hogy a vitorlázás népszerűsége nemcsak versenysportként, hanem turisztikai és szabadidős tevékenységként is jelentősen növekedjen az elkövetkező években. Ehhez megfelelő kikötői infrastruktúra szükséges, amely egyaránt képes a versenysport és a vízi élményturizmus igényeit magas szinten kiszolgálni. A Balatonon már elindult a turisztikai célokat támogató kikötő minősítési rendszer kialakítása és minőségbiztosítása, amely ezt a célt szolgálja. dr. Viszkei András, Balatoni Elektromoshajózási nKft. ügyvezetője rámutatott: bár a világon a kedvtelési célú hajók háromnegyede motoros hajó, itthon a belvizeink egy részén, főleg a Balatonon nem lehet kedvtelési céllal belső égésű motoros hajót használni. Erre a vitorlások mellett az elektromos hajók jelenthetik a hajózni vágyóknak az alternatívát. A balatoni kikötői infrastruktúra fejlesztése és hálózatba kapcsolása során, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az elektromos hajók és azok használóinak vitorlásoktól eltérő igényeire (például a megfelelő áramvételi lehetőség) is. Az aláírók egyetértettek abban, hogy a balatoni kishajózás népszerűségének növekedése a turisztikai szezon meghosszabbításához és a vendégek számának növekedéséhez egyaránt jelentősen hozzájárul. A kishajós turizmus a többi idegenforgalmi szolgáltatással (szálláshelyek, vendéglátók, fesztiválok, egyéb attrakciók) karöltve olyan egyedülálló magyar turisztikai termékké válhat, amelyet széles tömegek vehetnek igénybe bel- és külföldön egyaránt.
A Magyar Vitorlás Szövetségről Az 1929-ben alakult Magyar Vitorlás Szövetség a tagegyesületek szervezete, az egyes vitorlázók egyesületi tagságukon keresztül válnak a sportág részévé. A szövetségnek 140 tagszervezete van, melyeken belül közel négyezer engedéllyel rendelkező sportoló versenyez. Magyarország tavain a tagegyesületek évente összesen több mint kétszáz vitorlás versenyt rendeznek. A versenyzők 50-55 különböző kategóriában, hajóosztályokban mérkőzhetnek az országos bajnoki címekért. A magyar vitorlázás aktívan kapcsolódik a nemzetközi versenyélethez is. A Balatonon évente négy-hat alkalommal kerül sor különféle hajóosztályokban világ és Európa-bajnokságokra, Európa Kupa futamokra.
A magyar elektromos hajózásról Az elmúlt évtizedben a magyar elektromos hajózás világviszonylatban is egyedülálló fejlődésen ment keresztül. E fejlődés eredményeként hazánk az elektromos hajók gyártása terén egy új iparág megszületésének adott otthont, miközben a Balatonon saját kultúrája alakult ki a motoros hajó használat e sajátos, jövőbe mutató és környezetbarát formájának. A Balatoni Elektromos Hajózási N Kft. legfontosabb célkitűzése, hogy a kapcsolódó infrastruktúra és a vízi-turisztikai szolgáltatások fejlesztése révén a Magyar Vitorlás Szövetséggel karöltve Európa első számú édesvízi célpontjává tehesse a Balatont a hajózni vágyó bel-és külföldi vendégek számára.
Történelmi sikert ért el a többségi magyar tulajdonban lévő kassai labdarúgócsapat: bejutott a Szlovák Labdarúgó Kupa (Slovnaft Cup) döntőjébe, ahol május 1-jén a zsolnaiak ellen...
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át új autót szerdán a Hungaroringen, és vezetheti azt a Los Angeles-i felkészülés...
„Nagyon élvezem az edzéseket, nagyon jól mennek, és ugyanúgy az anyaságot is nagyon élvezem” – mondta az M4 Sporton a Nemzeti Sporthíradóban, melyben elárulta, ezt...
A Ferencváros 3-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a női labdarúgó Magyar Kupa szerdai döntőjében az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Fotó: Jani Martin A Honvéd tíz...
16. WSF Stílus Vb, Isztambul, 2026. 04. 24-26. Az Independent Japan Karate Do (IJKA) hazai szervezete 31 versenyzővel vett részt a rangos eseményen és 49...
Tisztelt Szövetségi Tag! A Magyar Kerékpáros Szövetség (székhely: 1146 Budapest, Szabó J. u. 3., továbbiakban MKSZ) elnöksége az Alapszabály 14. § (2) bekezdés c) pontja,...
Az első nagy keretszűkítés után 31 játékos maradt a május 16-án kezdődő világbajnokság előtt álló magyar jégkorong-válogatott keretében. Kiss Patrik (b) és a lengyel Dominik...
A magyar bajnoki címvédő játéka az idény végére látványosan javult: a korábbi BL-hullámvölgy után a PSG és a Szeged ellen is erős, stabil teljesítményt mutatott....