Krajnyák Zsuzsanna paralimpiai vívó klasszis: Viktor a világ legjobb edzője!

A Magyar Edzők Társasága (MET) 2022-ben is megünnepelte az Edzők Napját, amely szeptember 25-én van. A MET idén is körkérdést intézett ismert élvonalbeli sportolókhoz, amelynek mottója így hangzott: „Mondtál már köszönetet az edződnek?” A jochapress.hu is ragaszkodik a jól bevált úthoz. Ezért 2022-ben is leközli az adott a válaszokat. Ezúttal Krajnyák Zsuzsanna paralimpiai ezüst-és bronzérmes, világ-és Európa-bajnok kerekesszékes vívó gondolatait olvashatják a vívótársból lett edzőről, Feczer Viktorról.

Krajnyák Zsuzsanna (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

– 1998-ban kezdtem vívni az UTE-ban,  Felletár György lett az edzőm. Ismerkedtem a sportággal, belevetettem magam az edzésekbe. A vívás a legjobb integráló sportág, amely összehozza az épeket és a mozgáskorlátozottakat, ugyanis az edzésen az épeknek is be kell ülniük a kerekesszékbe.

– Akkoriban erős volt a férfi tőr szakág, az UTE-ban is jó versenyzők voltak, akiknek este hatig tartott az edzésük, a mienk meg akkor kezdődött. Három fiú mindig ottmaradt velünk vívni, az egyikük Feczer Viktor volt, aki gondolkodás nélkül beült a kerekesszékbe. Barátság alakult ki a fiúkkal, együtt jártunk szórakozni is. Viktor már a TF-et elvégzett edző volt, amikor Felletár György Angliába szerződött, és edzőt kellett választanom. A szakosztályvezetőm, László Dezső Feczer Viktort javasolta. Bevallom, féltem: Viktor ma még egyenrangú társam, holnaptól pedig az edzőm lesz? Erre rámehet a barátságunk, és ezt nem akartam. Gondolkodási időt kértem, de nem volt más választás…

– 2002-ben lett Viktor az edzőm, és egy kávé mellett megbeszéltük az új helyzetet. Megállapodtunk abban: hogy ne menjen a barátság rovására az edző-tanítvány viszony, ha úgy alakul, elválnak útjaink. Elkezdtük a munkát, és nem volt semmi nézeteltérés köztünk. Pedig ő még kezdő edző volt, én meg már rutinos, világbajnok vívó, olimpián is szerepeltem. Kiderült, hiába kezdte nem régen az edzőséget, voltak tervei, elképzelései. A kapcsolatunk azért annyiban mégis megváltozott, hogy onnan kezdve már nem jött velünk bulizni.

– Sohasem felejtek el egy érdekes esetet: az edzőváltásomról ki kellett töltenem egy feljegyzést, amelyben az edzőm születési idejére is kíváncsiak voltak. Edzésen kérdeztem Viktort, hogy mi a születési dátuma. Mondja, hogy 1978. december 23.  Én rászóltam: ne az enyémet mondd, a tiedet! Hogy mondanám a tiedet, amikor nem tudom – felelte, majd megismételte ugyanazt a számsort. Amikor rájöttünk, hogy teljesen egyezik a születési időnk, lesápadt, hiszen mekkora esélye van egy ilyen egyezésnek?! Nekem a világ legjobb napja a születésnapom, és ő a világ legjobb edzője, hiszen azon a napon született!

– Mindketten kemény emberek vagyunk, és eleinte csak abból adódtak vitáink, hogy pár perces késés esetén is nagyon leszidott. – Milyen barát az, aki ilyet tesz? – kérdeztem magamtól és megsértődtem. Meg kellett szoknom, hogy ő az edzőm, meg kellett tanulnom kezelni ezt a helyzetet, hogy ő a főnök. Ma már persze elfogadom, de fiatalon nagyon furcsa volt. Aztán jöttek az eredmények, és minden Viktort igazolta. Ma már megbeszéljük a programot, visszakérdezhetek: nem lesz ez sok vagy kevés?  Elfogadja, ha fáradt vagyok, de azt is, ha az ő elképzeléseinél többet vívnék, mert mondjuk versenyre utazás miatt három nap kimarad az edzésekből, és ezt nem akarom.

– Nagyon céltudatos, és néha ez rossz, mert versenyre készülve, bármi is történik, nem engedi a lazítást… Szabálykövetőbb nálam, mert én néha kilengenék, de nem szabad. Ő irányít, és ez így van jól, elfogadom. Mindent megtesz a versenyzőiért, kiáll értünk. Amióta ő a női tőrözők vezetőedzője, még többet edzek együtt az épekkel, még többet vagyunk együtt.

– Bár már nem tartozom a fiatal versenyzők közé, negyven múltam, a párizsi paralimpiát még bevállalom. Kemény időszak vár ránk, a kvalifikáció nagyon nehéz lesz. Hiszek abban, ahogyan az együtt megélt húsz év alatt, a hátra lévő két évben is megoldunk minden nehézséget. Jó lenne a gyűjteményemből hiányzó paralimpiai aranyéremmel megajándékoznom őt!

(Magyar Edzők Társasága / Füredi Marianne)

Post Views: 18