Krémes fűszeres csirke burgonyával – Egészségséf

Krémes fűszeres csirke burgonyával – Egészségséf – Egészségtükör.hu

Krémes fűszeres csirke burgonyával – Egészségséf

Szaftos, krémes, ízes, és fél óra alatt kész. És ráadásul egy edényben készül az egész, így mosogatni való is alig lesz. 😉

Hozzávalók 4 főre:

  • 4 csirkemell filé (egyforma nagyságúra, vastagságúra darabolva)
  • 0.5 kg vékonyra szeletelt burgonya (kb fél cm-es vastagság)
  • 4 gerezd fokhagyma zúzva
  • fél teáskanál rozmaring
  • fél teáskanál kakukkfű
  • fél teáskanál oregano
  • 2 dl főzőtejszín
  • só, bors
  • friss fűszerek és egyész fokhagymagerezdek a tálaláshoz

Krémes fűszeres csirke burgonyával – Egészségséf

Elkészítése:

  1. Olajozzunk ki egy nagy serpenyőt. Sózzuk, borsozzuk a csirkéket. Süssük a csirkemellek mindkét oldalát 5-6- percig, míg át nem sül, és kicsit barnul. Ezután vegyük ki a csirkéket egy tányérra, és fedjük le, hogy ne hűljenek ki.
  2. Most a szeletelt burgonyákat, a fokhagymát és az apróra vágott vagy szárított fűszereket tegyük a serpenyőbe. Süssük őket 5-7 percig, amíg a krumpli könnyedén felszúrható egy villával. (Ne felejtsük el őket megfordítani!)
  3. Adjuk hozzá a tejszínt, és még 4-5 percig hevítsük így a krumplikat, közben egyszer-egyszer keverjük meg. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
  4. Rakjuk vissza a csirkemelleket a serpenyőbe, és jól forgassuk meg őket a krémes szószban. Díszítsük fokhagymagerezdekkel és friss fűszerekkel.

Még több hasonlóan remek recept Egészségséfünktől!

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS