Én & én című rovatunk szereplői bizonyos dolgokban megegyeznek: mindannyian voltak már betegek, de mindannyian talpra is álltak, hogy még teljesebb életet élhessenek. Így volt ezzel Arnóth-Medve Kriszta is, aki még a reumatológusának is bizonyította, nincs lehetetlen, egy súlyos kiszakadt gerincsérv után ikreknek adott életet.
Kriszta, hány évesek már a gyermekei? Igaz, hogy az ikrek nemrég az egyik pláza fotókampányában is szerepeltek?
Karina és Szabina hétévesek, most mennek iskolába, úgyhogy lassan én is megyek vissza dolgozni, eddig gyesen voltam velük. Szükség is volt rá, mert jónéhány betegséget elkaptak az óvodában, főként felső légúti fertőzésekkel voltak sokat itthon. Nagyon vidám, eleven, határozott, olykor akaratos kislányok, akik néha „modellkednek” is. Bár sokszor hallom, hogy biztos könnyebb velük, ahogy egyre nagyobbak, én nem így érzem. Amíg babák voltak, csak ettek és aludtak, amióta viszont önállósodnak, fejlődik a személyiségük, érvényesítik az akaratukat, egyre jobban oda kell figyelnem rájuk. Amikor elkezdtek járni – de még egyedül nem tudtak hosszabb utat megtenni és sokat cipeltették magukat -, az különösen nehéz időszak volt, akkor nagyon kellett ügyelnem, hogy ne újuljon ki a betegségem. Sajnos sokszor kellett azt mondanom nekik, hogy „Anya nem emelhet fel, mert beteg a gerince”. Azóta ezt már ők is megértik, elfogadják.
Gerincsérve van? Hogyan kezdődött a probléma?
Nyolc évvel ezelőtt, még a terhességem előtt kezdett fájni a derekam, lumbágószerű tüneteket tapasztaltam. A fájdalom elkezdett kisugározni a lábamba, aztán „beállt a derekam”, annyira fájt, hogy mozdulni sem tudtam, minden lépéstől folytak a könnyeim. Ekkor reumatológushoz fordultam, szerencsém volt, egy nagyon kedves doktornő vizsgált, aki először röntgenre utalt be, de az nem mutatott semmit. Ezután küldött MRI-re, de valóságos kínszenvedés volt, amíg odáig eljutottam. Egy hónappal későbbre kaptam időpontot, majd egy hirtelen jött kórházi munkarendi változtatás miatt két nappal a vizsgálat előtt lemondták a dátumot. Újabb heteket kellett volna várnom, miközben fájdalomcsillapítókon éltem, de még azokkal sem tudtam mozogni – csak egy véletlen lemondás miatt tudtak előbb megvizsgálni a Margit Kórházban. A felvétel igazolta, hogy kiszakadt gerincsérvem van.
Ezután kezelés következett?
Igen, a Jahn Ferenc utcai Rehabilitációs Centrumba utaltak be, ahol vizes és elektromos kezeléseket kaptam, akupunktúrát, gyógymasszőr, kiropraktőr foglalkozott velem, McKenzie tornára (gyógytorna) jártam. Itt találkoztam egy pszichológussal is, akiről először azt gondoltam, hogy semmi szükségem rá. Mivel két hónapot bent voltam, és más dolgom nem volt, mint kezelésekre járni és pihenni, elmentem hozzá, és ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Ő vezetett rá arra, hogy a betegségemnek lelki okai vannak. Egész addigi életemben, nem foglalkoztam a gondjaimmal azokkal együtt csináltam a dolgomat, cipeltem a terheket tovább. Rá kellett jönnöm, hogy a bajokat „le kell tenni”, csak akkor lehet szabadulni tőlük. Ez az első hónapban nem ment könnyen, nem is javult az állapotom semmit. A reumatológus idegsebészhez küldött, aki nem merte garantálni, hogy a műtét után a fájdalmaim elmúlnak, és azt sem, hogy valaha is szülhetek. Pedig abban biztos voltam, hogy gyereket szeretnék, ezért elutasítottam az operációt.
Mikor kezdett múlni a fájdalom?
Egy idő után valami megváltozott bennem. Tudtam, nincs más választásom, meg kell gyógyulnom a rehabilitáción. A második hónaptól rohamosan javult az állapotom, lassan haza is mehettem. Folytattam a tornát, azzal sikerült a megfelelő állapotba hozni a gerincemet, illetve megtanultam, hogyan mozdulhatok, mozoghatok, hogyan kell vigyáznom magamra. Azóta például mindig térdre ereszkedem, ha valami leesik, vagy az üzletben az alsó polcról kell bármit elvennem, nem hajolok le, nehogy baja legyen a derekamnak.
Mikor érkeztek a lányok?
Nem sokkal azután, hogy kijöttem a kórházból, teherbe estem. Egy téli nap volt, amikor megtudtam, hogy ikreket várok, abban a pillanatban még a nap is kisütött, a föld fölött jártam, hiszen egy régóta dédelgetett álmom vált valóra. Mikor az orvosom megtudta, fogta a fejét, hogy ebből meg mi lesz, de végül arra a következtetésre jutottunk, hogy még jól is elsülhet a dolog, mert a terhesség abba az irányba nyomja a gerincemet, amelyikbe kell, azaz hátrafelé, így még jobban megerősödnek az izmok, amik nem engedik kiújulni a gerincsérvet. Szerencsére így is lett, bár programozott császárral szültem, csak három héttel korábban, ami egy ikerterhesség esetén egyáltalán nem rossz. Bár kétséges volt, hogy lehet-e, végül nem altatásban, hanem epidurális érzéstelenítésben végezték el a műtétet.
Azóta nem is jelentkeztek újra a panaszok?
Mikor a lányok egyévesek voltak, megint éreztem a fájdalmat a sok emelgetés miatt. Azonnal a reumatológushoz fordultam, aki egy mágneses övet javasolt, és folytatnom kellett a McKenzie tornát. Szerencsére azóta nincs gondom a sérvvel, de nem csak testileg, lelkileg is vigyázok magamra. Igyekszem könnyedebben venni a dolgokat, amennyire csak lehet, bár ez néha nem megy könnyen, nehezen tudom elengedni magam. Azt hiszem, erre születni kell, aki érzékenyebb típus, annak pedig ügyelnie kell rá, hogy ne nyomasszák olyan terhek, amelyeken már nem tud változtatni. Igyekszem én is eszerint élni, és élvezni minden vidám pillanatot, amiből Karina és Szabina mellett azért van éppen elég. Ha időm engedi, olvasok, sétálok. Imádok utazni, nagy kedvencem Görögország, ha sikerül eljutnom oda, kicsit olyan, mintha haza mennék. Ott nagyon könnyen tudok arra koncentrálni, amit valóban fontosnak tartok az életben, hogy ne a múlton keseregjek, hanem előre nézzek, és az adott pillanatban találjam meg a szépet.
