Kritérium és páros időfutam bajnokságok eredményei

BringaSport – 2015.10.13 – A hétvégén Tengelic község adott otthont az országúti kritérium és páros országos bajnokságoknak, ahol mindkét napon a Benkó Barbara – Kanti Dorottya, valamint a Holló Botond – Pelikán János “duók” voltak a leggyorsabbak, persze szombaton még nem egymás párjaként.

A rossz idő rányomta kicsit bélyegét a hétvégére, az esősebb vasárnapon még jobban megritkult az amúgy sem nagy indulói létszám, több korosztályban még dobogónyi versenyző sem jött össze.

Eredmények – kritérium OB >>
Eredmények – páros OB >>

Október 11-én, szombaton került megrendezésre a Kritérium OB, ahol a női elit kategóriában (3 induló volt) a mountain bike versenyző, Benkó Barbara (Focus XC Team) győzött, a második Kanti Dorottya (Körös-Bike), a harmadik pedig Lippai Mária (Szegedi Kerékpáros SC) lett. A férfi elitben Holló Botond (Utensilnord) a 42 kilométeres versenytávon 18 ponttal győzött, a második helyért Pelikán János (Utensilnord) és Dér Zsolt (Start Massi) küzdött, mindketten 16 pontot szereztek, ám Pelikán több hajrágyőzelemmel megszerezte a második helyet.

12122636_951230018276260_6178469096013677338_n

A Kritérium OB-t követően, vasárnap rendezték a Páros Időfutam OB-t, ahol a női elitben (két páros indult) 30,6 kilométeres távon a Benkó Barbara – Kanti Dorottya kettős győzött, 41,528 km/h-ás átlaggal. Ellenfeleik Antal Brigitta és Solcz-Ujvári Magdolna, a Szigetszentmiklósi TK versenyzői voltak. A férfi elit kategóriában (négy páros indult) a 35,6 kilométeres távon az Utensilnord duója, Pelikán János és Holló Botond végeztek az élen, 49,956-os átlaggal. A második helyre a Mugenrace Team Prolog párosa, Mogyorósi Máté és Nagy Bulcsú futottak be, a dobogó harmadik fokára pedig Kurilla Bence és Garamszegi László, a Tuttobici Hungarofondo versenyzői álltak.

12108915_10203283858536207_3029087541185793789_n

ob_benko_barbaraA kétszeres bajnok Benkó Barbara így írt közösségi oldalán az eseményről vasárnap:

“Szezonzárásként ismét országútra tévedtem, szombaton kritérium Magyar Bajnokság volt, amit sikerült megnyernem, ma pedig páros időfutam, ahol Kanti Dórival indultam és szintén nyertünk! Köszi Dóci! Méltóképpen zártam a szezont azt hiszem, köszönöm mindenkinek! Mondjuk utolsó versenyen jobban örültem volna 28 fok napsütésnek, de ma 8 fok eső jutott…  Nem teremsport!”

Forrás: bikemag.huvelo.hu

Forrás: www.bringasport.hu – RSS