Kiválóan kezdte Krózser Menyhért és Papp György a Korzika Ralit. A csütörtöki három gyorsasági szakasz után a 19 kétkerékhajtású autóval versenyző páros közül a hatodik helyen állnak. Egyben az MHH Rally Team párosa a legjobb külföldi egység és az egyetlen nem francia páros az első hétben.
„Nagyon jól sikerült az első napunk, abszolút elégedett vagyok a hatodik hellyel, leginkább azért, mert jóízűeket tudtunk menni” – lelkendezett Krózser az esti célban. „Nagyon kemény volt már ez a három gyorsasági is. A másodikon egy kicsit óvatosan kellett végig mennünk, mert csak előre raktam fel kemény gumikat és spórolni kellett a hátsókkal, hogy a harmadik gyorsaságin is legyen még tapadásunk. Ennek ellenére egész jól sikerült akklimatizálódni, és egy-két helyen jól elkaptuk a ritmust. Az autó nagyon jó, a beállításokat is egész jól eltaláltuk. Lehet még rajta finomítani, van elképzelésem, hogy min tudunk még javítani. Szerintem holnap még tudunk gyorsulni. A francia élvonal nagyon erős, nagyon mennek, de nem verhetetlenek.”
A Korzika Rali további programja:
május 11. péntek
4. gyorsasági: Le Fangu–ND de la Serra 27,53 km 08:27
5. gyorsasági: Erbajolo–Pont d’Altiani 1 24,57 km 11:10
6. gyorsasági: Barchetta–La Porta 23,24 km 14:49
7. gyorsasági: Taverna–Pont de Castirla 15,28 km 15:52
8. gyorsasági: Erbajolo–Pont d’Altiani 2 24,57 km 18:10
május 12. szombat
9. gyorsasági: Macinaggio–Centuri 1 15,56 km 09:53
10. gyorsasági: Marinca–Cagnano 1 28,96 km 11:10
11. gyorsasági: Macinaggio–Centuri 2 15,56 km 13:12
12. gyorsasági: Marinca–Cagnano 2 28,96 km 14:35
13. gyorsasági: Macinaggio–Centuri 3 15,56 km 16:37
14. gyorsasági: Marinca–Cagnano 3 28,96 km 18:10
Az Eurosport négy gyorsasági szakaszt közvetít élőben a Korzika Raliról:
május 11. péntek
11:00–12:00 5. gyorsasági szakasz Erbajolo–Pont d’Altiani 1
18:00–19:00 8. gyorsasági szakasz Erbajolo–Pont d’Altiani 2
május 12. szombat
11:00–12:00 10. gyorsasági szakasz Marinca–Cagnano 1
18:00–19:00 14. gyorsasági szakasz Marinca–Cagnano 3
Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,
R-M professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek
További információ:


