Krunic sérülten tért vissza a válogatottból

A bosnyák válogatott középpályás biztosan nem lesz bevethető a Lazio ellen.

Rade Krunic szeptember elején elutazott a bosnyák válogatott edzőtáborába és a meccs előtti bemelegítésen megsérült, ezáltal kénytelen volt kihagyni mindhárom mérkőzést. Ugyan Franciaország ellen leült a cserepadra, viszont Kuvait és Kazahsztán ellen már nem volt ott a keretben.

Krunic visszatért Milanellóba és izomsérüléssel bajlódik a jobb vádlijában – számolt be a MilanNews. A 27 éves játékos az elmúlt napokban nem edzett a csapattal Milanellóban.

A várakozások szerint Krunic a jövő héten újabb orvosi vizsgálatokon vesz részt, azonban biztosan kihagyja a Lazio elleni vasárnapi bajnokit, továbbá nagy valószínűséggel a Liverpool és a Juventus ellen sem lesz bevethető.

Krunic az első két fordulóban kezdőként lépett pályára a Milanban és jó teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat. Mindkét bajnoki meccsen az ő nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a csapatból. Érdekesség, hogy mindössze négy olyan játékos van az egész Serie A-ban, aki a bosnyák középpályásnál magasabb átlagos futómennyiséggel rendelkezik az idei szezonban.