Krunic: “Többre vagyok képes, jobb lehetek”

Rade Krunic is nyilatkozott a Napoli elleni döntetlent követően és elmondása szerint most érzi magát tökéletes erőnléti állapotban.

“Nem volt könnyű, a Napoli egy nagyszerű csapat. Jól teljesítettünk, különösen az első félidőben. Nehéz meccs volt, az egy pont jobb, mint a semmi, de egy győzelem sokat segített volna. Jó úton vagyunk és így kell folytatnunk. Az utóbbi időben nagyon erős ellenfelekkel találkoztunk. Remélem, hogy sikerül folytatnom ezt az utat és bízom az edzőben. Remélem, hogy hamarosan megkezdjük a pontok begyűjtését.” – értékelt Krunic a meccs lefújása után.

A bosnyák válogatott középpályás az első néhány fordulóban egyáltalán nem kapott lehetőséget, aztán a hatodik fordulóban a Fiorentina ellen mutatkozott be. Krunic játéka folyamatosan javult és az elmúlt három meccsen Pioli a kezdőcsapatban számított rá.

“Kezdetben nem voltam jó erőnléti állapotban és volt egy sérülésem. Most remélem, hogy folyamatosan játszhatok.”

“Csak a szerencse hiányzik. Az első félidőben nagyszerűek voltunk, számomra a szezon legjobb első játékrésze volt. Kár, hogy nem volt több lehetőségünk, mert még legalább egy gólt szerezhettünk volna. Jól teljesítettünk a Lazio és a Juventus ellen, csak az eredmény hiányzott. Ezúttal megszereztük a pontot és ez önbizalmat ad nekünk. Minden nap látjuk a tabellát, tisztában vagyunk a helyzettel. A szurkolóknak és nekünk sem könnyű.”

“Jól fel kell készülnünk a következő mérkőzésekre, amelyek döntő fontosságúak lesznek, hiszen több pontot kell szereznünk. Személy szerint sokkal többre vagyok képes és most azt mondhatom, hogy teljesen egészséges vagyok. Egyértelmű, hogy még jobb lehetek, ahogy a csapattársaim is.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS