Kulcsár Krisztián a judo vb-n érmeket adott át, Csoknyai László ötödikként zárt


A judo világbajnokság csütörtöki küzdelmeit megtekintette Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is. A tatamin a 81 kg-os súlycsoport küzdelmeiben Csoknyai László az ötödik helyen végzett.

Két magyar indult a 81 kg-os súlycsoport küzdelmeiben.  


Ungvári Attila, a világranglista harmadik helyezettje, a Ceglédi VSE Eb-bronzérmese kiemeltként várhatta a sorsolást, s nem is panaszkodhattunk, az első körökben elkerülte a súlycsoport igazi nagyágyúit. Az első körben a kubai Jorge Martinez várt rá, akit vazarival győzött le. A folytatásban az amerikai Jack Hattont is vazarival verte meg. Következett az olasz Marconcini, aki ezen a napon nagyon jó formát fogott ki. Túl jót. Ungvári Attila első hibáját kihasználva megszerezte riválisa a vezetést, majd az újabb kínálkozó lehetőséget is kihasználva elbúcsúztatta a mi versenyzőnket a folytatástól.

Ungvári Attila nagyon önkritikus volt: „Egy óvodás hiba után elestem az elején, egy teljesen jogos vazarira, utána pedig már nekem kellett futnom az eredmény után. Úgy éreztem, az ellenfelem nagyon jól felkészült belőlem, pedig eddig kétszer találkoztunk, és mind a két meccset én nyertem. Az az érdekes, hogy a három küzdelmem közül most éreztem a legjobbnak magam, jól mozogtam. Tényleg csak magam hibáztathatom, a felkészülésem nagyon jól sikerült, minden megvolt ahhoz, hogy jó eredményt érjek el, de nem sikerült. Erre a teljesítményre nem lehetek büszke.“

Büszke lehet magára viszont a másik magyar, Csoknyai László. Első ellenfelét, az argentin Lucenti-t aranypontos csatában győzte le. A második feladatot sikerült könnyebben megoldani, a Costa Rica-i Guillen Vargas kevesebb mint másfél percig tudta tartani a paksi fiút. A cseh Petr végigharcolta a meccset, de egy vazarival itt is az Atomerőmű SE versenyzője bizonyult jobbnak. Az elődöntőbe jutásért a német Eb-bronzérmes Wieczerzak következett, aki az utolsó másodpercekben egy apró figyelmetlenséget kihasználva eldobta a magyar judóst, s így ő jutott be az elődöntőbe. Később a német a világbajnoki címet is megszerezte.

A délutáni programban Csoknyai László vigaszági meccse alaposan felpaprikázta a hangulatot. Az üzbég Bobonov egész nap remekelt, többek között a világbajnok japán Nagaszét is félreállította. Ellenünk is remek indításai voltak, de szerencsére a mi fiunkat sem kellett félteni, remekül odatette magát. A parázs küzdelem aranypontig tartott, amelyet a csupaszív paksi szerzett meg magának, s így kiharcolta magának a bronzmeccs lehetőségét. Jött az Ázsia-bajnoki ezüstérmes iráni Molla a bronztalálkozón. Az iráni fiú egy kiemelős összekapaszkodás végén a hátára dobta a magyar versenyzőt. Így Csoknyai László az ötödik helyen zárta a világbajnokságot. Remek eredmény, de már olyan közel volt az érem…

„Először is köszönöm a hazai közönségnek ezt a fantasztikus biztatást – mondta a világbajnoki ötödik. – Talán túlságosan is belementem a játékba, talán elhittem, hogy ez már az enyém. Most még nagyon fáj, de sohasem voltam ennyire közel a tűzhöz. Nem fogok sokáig keseregni, tanulni kell a történtekből. Hálás vagyok minden támogatásért!“

Pénteken, a női 70 és 78, illetve a férfi 90 kilogramm küzdelmeivel, ezúttal öt magyar judóssal: Tóth Krisztián (90 kg, KSI SE), Vér Gábor (90 kg, BHSE), Gercsák Szabina (70 kg, Miskolci JC), Erdélyi-Joó Abigél (78 kg, KSI SE) és Salánki Evelin (78 kg, BHSE) lép tatamira ezen a napon. 

(MOB-judoinfo.hu, fotók: judoinfo.hu, Horváth György, MTI)

Forrás: www.mob.hu – RSS