Egyik nap arra ébred a beteg, hogy valójában már hónapok óta halott, még azt is fel tudja idézni, mikor halt meg.
Általában egy ájuláshoz vagy balesethez kötik az eseményt, de még ez sem feltétlenül szükséges ahhoz, hogy azt gondolják, már nincsenek az élők sorában. Az ilyen betegek a rendkívül ritka Cotard-szindrómában szenvednek és tényleg azt hiszik, hogy már halottak.
A Cotard-szindrómában szenvedőknél hiába mutatunk rá olyan tényekre, hogy beszélgetnek a többi emberrel, sétálnak, használják a fürdőszobát, akkor is halottnak hiszik magukat. Közvetlen környezetüket is halottnak hiszik, és megpróbálják meggyőzni házastársukat, szüleiket arról, hogy ők sem élnek. Szélsőséges esetekben még enni és inni sem akarnak, mert minek, hiszen nem élnek.
A betegséget egy francia pszichiáter, Jules Cotard írta le először 1880-ban az Orvosi Patológiai Társaság találkozóján. A szindróma egy összetett tünetegyüttes, kutatók vitáznak azon, hogy mi válthatja ki. Általában súlyos depresszióból alakul ki, de néha különösebb előzmény nélkül jelenik meg. Ilyenkor a sokáig fennálló rossz közérzet, szorongás jelezheti előre a betegséget.
Enyhébb esetben a beteg arról panaszkodik, hogy elvesztette az önkifejezés képességét, elvesztette végtagját, a szervei kőből, vagy levegőből vannak. A súlyosabb esetekben már saját létezését tagadja, kétségessé válik kapcsolata a külvilággal.
Vannak járulékos tünetei is a szindrómának, megjelenhetnek illúziók, néha hallucinációk is, a beteg saját húsának bomlását is érezni véli. A betegek sokszor azt hiszik, hogy hiányoznak belső szerveik, nincsenek idegeik, agyuk, beleik. Nem reagálnak fájdalomra, enni és inni sem hajlandóak. Van amikor fokozatosan alakul ki a betegség, először egyik végtagjuk létezését tagadják, majd ez az egész testre kiterjed.
A betegség eltarthat néhány hétig vagy hónapig is. Az öngyilkosság veszélye elég nagy a szindrómában szenvedőknél, de előfordul hirtelen és spontán teljes gyógyulás is.
Forrás: index.hu
