Kevesen tudják, hogy a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke, a KDNP alelnöke, Simicskó István a wing tsun kung-fu harmadik fokozatú mestere. A politikus szívesen beszélt szenvedélyéről és a sporthoz fűződő viszonyáról, sőt, még néhány hatékony fogást is bemutatott az XLsport munkatársának.
Mikor találkozott először a sportokkal, és ezen belül is a kung-fuval?
Vidéken születtem, és a ’60-as évek végén költöztünk fel Budapestre, így általános iskolába már itt jártam. Ilyenkor az ember nincs könnyű helyzetben, hiszen csúfolják, nyaggatják mindenfélével, ami egy cseppet sem kellemes, én pedig elejét akartam venni ennek, hiszen a fizikai erő ad egy bizonyos tekintélyt ebben a korban. Először otthon sportoltam, például fekvőtámaszokat nyomtam, de mindig szerettem a labdajátékokat is. Elég jó erőben voltam, például már hatodikos koromban is függeszkedve másztam fel a kötélen, jól futottam, ez pedig az osztályban is imponált. Mindig törekedtem arra, hogy úgy a tanulmányi eredményeimmel, mind a sporteredményeimmel a legjobbak között legyek. Édesapám is bátorított ebben. Akkoriban még amolyan sportiskolai nevelés volt, így aztán az orvosi vizsgálatok alapján hívtak evezni meg vívni is, én viszont kosárlabdázni kezdtem, mert jobban tetszett a játékos jelleg. Benne voltam az iskolai foci- és kézilabdacsapatban is. Testnevelés-tagozatos gimnáziumba jelentkeztem, mert annyira szerettem a sportot. Később a Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Főiskolára jártam, ahol alakult egy shotokan klub, ott kezdtem el karatézni. Ezt a főiskola idején végig gyakoroltam. A katonaság alatt aztán jött a rögbi, mert az egyik katonatársam rögbizett, nekem pedig kellett egy kicsit kondizni, mivel elég vékony gyerek voltam. Emellett még súlyzóztam is. 176 centi magas vagyok és akkoriban 140 kilót nyomtam fekve, az volt a legjobb eredményem. Ezután az egyik barátom említette, hogy létezik egy harcművészeti stílus, amit érdemes lenne megismernem. Így aztán 14 évvel ezelőtt elmentem egy wing tsun kung-fu edzésre, és azóta ott is maradtam, annyira megtetszett, annyira észszerűnek, annyira logikusnak tűnt. Éppen most februárban vizsgáztam le a harmadik mesterfokozatra. Ezt megelőzően 12 tanulóvizsgát kellett letennem, hogy eljussak az első mesteri szintre. Három éve tettem le a második mestervizsgát, utána egy kicsit kivártam, edzettem, tanultam, és most érkezett el az idő a harmadikra.
Mi fogta meg annyira a wing tsunban?
Maga a stílus azért szép és jó, mert tényleg egy komplett harcművészeti rendszer. A formagyakorlatok, a különböző páros gyakorlatok, kötött mozdulatok, fabábu-technika, a rövidkard-technikák, a bot-technikák egy egységet alkotnak. Rendkívül sok és komoly koncentrációt igényel a mozgáskoordináció összehangolása, az egyidejű védekezés-támadás kivitelezése, a különböző mozdulatok végrehajtása. Annyira igénybe veszi az ember agyát, hogy nem is lehet másra gondolni közben. Ezért is szoktam azt mondani, hogy egészségmegőrzési céllal csinálom ezt az egészet. Levezeti az emberből a napok, hetek alatt a politikai életben felhalmozódott feszültséget. Ez rendkívül jó dolog. A wing tsun alapfilozófiája, hogy lehetsz te bármilyen erős, mindig lesz nálad erősebb, ezért elsődlegesen nem az erőre kell építeni, hanem a technikára és a gyorsaságra. Egy 150 kilós, Terminator-szerű embernek ugyanazok a gyenge pontjai, mint egy 50 kilósnak, és ezeket a pontokat érdemes elsősorban támadni, ha bajba kerülünk.
Mennyi edzésre van ideje a feszített napirend mellett?
Nehéz beilleszteni a programba a sportot, de egy héten kétszer a legrosszabb esetben is lemegyek edzeni. Másrészt nekem is van otthon egy fabábum. Ilyet ugye Jackie Chan filmjeiben is lehetett látni néhányszor, egyébként őt is a mi mesterünk készítette fel a filmjeire, és annak idején Bruce Lee is ezt a stílust kezdte el űzni. Ez persze nem azt jelenti, hogy én is ki tudok ugrani az ötödik emeletről hátraszaltóval, hiszen ő egy különleges képességű ember volt, ezért is tudta megalkotni a jeet-kune dót, ami egyszerre nagyon látványos és hatékony, ebből adódan pedig a filmvilág is felkapta. Ami az edzéseket illeti, a formagyakorlatokat is bármikor lehet gyakorolni, hiszen ezek között van olyan, ami energiákat termel, és akad, amelyik a belső energiát áramoltatja. Az állóképesség növelésére a klasszikus gyakorlatokat szoktam végezni: futok, fekvőtámaszokat nyomok. Utóbbinak persze számos formája van, nálunk azokat az izomcsoportokat érdemes fejleszteni, amelyek az ütőerőt és a gyorsaságot növelik, hiszen nem a hatalmas tömeg a lényeg. Nagyon sok fekvőtámaszt csinálunk ujjhegyen, mivel a harmadik mesteri szinten kiemelt szerepet kap a biu jee, a „repülő ujjak”-technika, ami meghosszabbítja az ember kezét és áthidalja, legyőzi az ökölütéseket. A klasszikus fekvőtámaszokat is félig tartjuk. Tartja az ember pár percig, utána feljebb megy, ott is kitartja, de akkor sem nyújtja ki teljesen a karját. Igazából a tricepsz a fontos ütőerő szempontjából, a bicepsz inkább visszafogja az ütéseket. Kicsit olyan ez, mintha egyszerre használnánk a féket és a gázpedált. A bicepsz húzóerejére is szükség van persze, de nem az a legfontosabb egy ütésnél.
Éles helyzetben kellett már használnia a tudását?
Egyszer-kétszer előfordult régebben, de békés, nyugodt ember vagyok, nem szeretem az agresszivitást. Az egészségmegőrző cél mellett éppen azért is csinálom ezt, hogy ha a szeretteimet vagy engem támadás ér, a futáson kívül legalább esélyem legyen az életben maradásra. Itt nem az a cél, hogy az ember 12 meneten keresztül állva maradjon, miközben agyba-főbe rugdossák és végig azon elmélkedik, hogy mit lehet és mit nem. Egy életszerű helyzetben nincsenek kötött mozdulatok, ott a támadó mindent megenged magának azért, hogy minket legyőzzön, és erre fel kell készülnünk. Nem lehet arra figyelni, hogy nem szabad könyökölni, szembe nyúlni, fejelni, hajat húzni, hiszen az ellenfelünk sem fogja tiszteletben tartani ezeket a szabályokat. Sajnos eléggé agresszív világban élünk, az emberiség ebből a szempontból nem sokat fejlődött. Az ember gondolkodásmódjában egyébként összeérnek ezek a dolgok, hiszen a harcművészet mellett biztonságpolitikával és hadtudománnyal foglalkozom. A végső kérdés itt minden esetben az, hogy van-e az embernek esélye, ha nehéz helyzetbe kerül.
Rendezvényeken, versenyeken részt szokott venni?
Ha az időm engedi, természetesen igen. Tavaly augusztusban egyébként fel is léptem egy kung-fu gálán, ahol fővédnök voltam. Bemutattam egy formagyakorlatot és előadtunk egy szituációt is, ahol hárman támadtak rám. A védnök tehát megvédte a versenyt.
A Simicskó-családban nemcsak Ön büszkélkedhet komoly sporteredményekkel…
Igen, a lányom már 16 éves lesz, és 7 éve kajakozik, volt magyar bajnok is. Egyébként próbálom felkelteni az érdeklődését a harcművészetek iránt, hiszen egy lánynak még inkább hasznos, ha tudja, miként védheti meg magát, ha esetleg arra van szükség. Nevelgetem és okítgatom, néhány alapmozdulatot tud is, az erős fizikuma pedig megvan. Meglátjuk, kajakban mire viszi, és ha egyszer abbahagyja, megpróbálom majd rávenni, hogy mélyedjen el jobban a harcművészetekben.
XLsport – Draveczki Ádám – Ezüstszegi József