Kuttor: „Szeretném kiemelni a mentális teljesítményünket”, Huszti a Fradi elleni meccsre építene – edzői várakozások

NB I, 15. forduló

Debrecen-Mezőkövesd 18.00

Srdjan Blagojevic (DVSC):Nagyon elégedett vagyok a legutóbbi, Vasas elleni sikerrel. A Debrecen február óta nem nyert két egymást követő bajnoki mérkőzést, ám most erre itt az esély. Nem lesz egyszerű dolgunk, hisz szoros a menetrend, 6 nap alatt játszunk 3 találkozót. A Vasas elleni meccs után két napunk volt felkészülni a Mezőkövesd ellen, és a szombati, felcsúti bajnokival kapcsolatban is hasonló a helyzet. Jelenleg ebből kell kihozzuk a maximumot, és természetesen ezúttal is bízom a szurkolóinkban, hogy az idei utolsó hazai meccsünkön is segítenek majd minket a céljaink elérése érdekében. (dvsc.hu)

Kuttor Attila (Mezőkövesd):

A Kecskemét ellen nagyon értékes győzelmet arattunk, a mérkőzéssel kapcsolatban szeretném kiemelni a mentális teljesítményünket, ugyanis mindenki hozzátette a magáét a sikerhez.

– Szerdán a szintén jó formában lévő Debrecenhez látogatunk, ahol nagyon nehéz találkozóra számítok. Ellenfelünk keretét jó játékosok alkotják, fontos lesz, hogy maximális koncentrációval lépjünk majd pályára, abban az esetben lehet esélyünk a pont, vagy pontok megszerzésére. (boon.hu)

Ferencváros-Paks 18.15

Sztanyiszlav Csercseszov (FTC):Mindössze két napunk volt a felkészülésre a MOL Fehérvár elleni mérkőzés után, ám annak ellenére, hogy ebben a szezonban még nem játszottunk a Pakssal, jól ismerjük a csapatot, legutóbb a MOL Magyar Kupa döntőjében találkoztunk. Az edzői stábbal és a játékosokkal alaposan felkészültünk. Minőségi játékosaik vannak, az lesz a feladatunk, hogy megállítsuk őket. Szeretnénk jól búcsúzni a hazai közönségünktől erre az évre, ezért fontos, hogy megszerezzük a három pontot, és győzelemmel zárjunk. Természetesen az ellenfelünk is arra fog törekedni, hogy a lehető legjobban szerepeljen 2022 utolsó mérkőzésein.

Elégedettek lehetünk azzal, hogy az első helyen állunk, ám a játékosoknak is elmondtam, hogy nem szabad kiengednünk, minden erőnkre szükségünk lesz ahhoz, hogy ebben a szezonban is bajnokok legyünk!

(fradi.hu)

Szabó János (játékos, Paks):Úgy fogalmaznék, ha ugyanolyan egységesek tudunk maradni és egymásért küzdünk, ahogy tettük legutóbb is, akkor jól kijöhetünk ebből a két mérkőzésből. Szerencsére a sérültlistára nem került fel újabb név, eltiltás miatt sem kell senkit nélkülöznünk, ami egy Ferencváros kaliberű csapat ellen lényeges. (teol.hu)

Újpest-MOL Fehérvár 20.00

Huszti Szabolcs (MOL Fehérvár):Remélem, hogy Újpesten úgy folytatjuk majd, ahogy a Ferencváros elleni mérkőzést abbahagytuk. Elégedett voltam a vasárnapi játékunkkal, hasonló hozzáállást és mentalitást várok a csapattól a következő meccsen is. Nagyon remélem, hogy hazahozzuk a három pontot Újpestről.

A tizenkét csapatos bajnokságban minden mérkőzés nagyon nehéz, de a vasárnapi meccsre abszolút lehet építeni.

(molfehervarfc.hu)