Kvjat: Életmentő volt a bahreini eredmény

F1

2016. április 14. csütörtök, 19:16

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Media House GmbH

Az orosz pilóta Ausztráliában el sem rajtolhatott, Bahreinben pedig gyatra időmérőt tudott a háta mögött, ezért kulcsfontosságúnak érezze, hogy a versenyen megmutassa, mire is lehet képes idén.

Már az ausztráliai kvalifikáció sem volt leányálom Danyiil Kvjat számára, hiszen csak a 18. helyen zárt, autója pedig elektromos hiba miatt mondta fel a szolgálatot a verseny felvezető körében. Az orosz ilyen kezdés után sokkal jobb folytatásra számított, de nem igazolódtak be reményei: utolsóként zárta a bahreini Q2-t, így csak a 15. helyről várhatta a másnapi rajtot. Ott viszont végre meg tudta mutatni, hogy mi rejlik RB12-esében, és a hetedik helyig kapaszkodott fel.

„Úgy vélem, kulcsfontosságú volt” – utalt Kvjat a sivatagban mutatott teljesítményére. „Ha megérkezel az F1-be, akkor nyilvánvaló, hogy gyors pilóta vagy, és ennek a kijelzőn is szeretnéd bizonyítékát látni. Barcelona óta viszont ezt nem tapasztaltam, ezért jó érzéssel tölt el, hogy vasárnap mégis sikerült – még feljebb is végezhettünk volna, úgy érzem, sikerült mindent kihoznunk a stratégiánkból. Remek volt látni a teljesítményünket, most szombattól pedig folyamatosan erre lesz szükségünk.”

Kvjat elmondta, hogy Ausztrália után komoly letargiába esett autója képességei miatt. „Szombat után nem hittem el, hogy ismét egy olyan év áll előttünk, ahol a múltban tapasztalt dolgok történnek meg velünk. Hogy őszinte legyek, nem akartam viszontlátni ezeket. Azt éreztem, hogy most sokkal nagyobb a bennünk lévő potenciál, és mégis ilyen helyzetbe kerültünk. De a vasárnapi teljesítmény nagyszerű alapot nyújt nekünk Kínára.”

Az orosz pilóta szerint a bahreini időmérőn a gumik felmelegítése okozott leginkább problémát, de más tényezők is közrejátszottak gyatra futásában. „Nagyjából tudjuk, hogy mi történt, de mélyebben gyökereznek a problémák. Néha nehéz megérteni ezeket az abroncsokat, mert sokszor úgy viselkednek, ahogyan ők akarnak.”

„Nem vagyok biztos benne teljesen, hogy minden területen ki tudjuk javítani a dolgokat, de talán sikerül majd levonnunk némi következtetést a történtekből, hogy megelőzzük a további problémákat. Ami engem illet, nem hinném, hogy előfordulnának, de sokkal több figyelmet fogunk fordítani erre a jövőben – ez remek lecke volt számomra és a mérnökök számára is.”

Forrás: www.formula.hu – RSS