Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella

image Továbbra is hatpontos előnnyel vezeti a tabellát a százszázalékos Videoton FC az MTK Budapest előtt, ugyanis a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában a székesfehérváriak a Pécs vendégeként nyertek 2-0-ra, míg a fővárosi kék-fehérek ugyanilyen arányban az újonc Nyíregyházát múlták felül.

    Megszakította négymeccses nyeretlenségi sorozatát a címvédő Debrecen, amely hazai pályán a Budapest Honvédot győzte le 4-0-ra.
    A forduló rangadóján a Diósgyőr közel 33 év után győzött hazai pályán a Ferencváros ellen, sikerével pedig feljött a harmadik helyre, mivel a Paks elszenvedte első bajnoki vereségét ebben az idényben, miután 3-2-re kikapott a vendég Kecskeméttől.
    Az OTP Bank Liga tizedik fordulójának eredményei:
MTK Budapest-Nyíregyháza Spartacus 2-0
Szombathelyi Haladás-Lombard Pápa Termál FC 2-0
    szombaton játszották:
Diósgyőri VTK-Ferencváros 2-1
DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 4-0
MVM-Paks – Kecskeméti TE 2-3
PMFC-Matias – Videoton FC 0-2
Újpest FC-Dunaújváros 3-0
    pénteken játszották:
Puskás Akadémia-Győri ETO FC 2-1

    A tabella:
 1.  Videoton FC                 10 10   –   –     27-3  30 pont
 2.  MTK Budapest                10  8   –   2    16-10  24
 3.  Diósgyőri VTK                9  6   2   1     16-9  20
 4.  MVM-Paks                     9  5   3   1     17-7  18
 5.  Újpest FC                   10  4   5   1      9-5  17
 6.  Ferencváros                 10  5   1   4    14-10  16
 7.  DVSC-TEVA                   10  3   3   4     10-8  12
 8.  Kecskeméti TE                9  3   2   4    10-12  11
 9.  Puskás Akadémia             10  3   2   5    13-16  11
10.  Győri ETO FC                 9  3   1   5    14-16  10
11.  Budapest Honvéd             10  3   1   6     9-14  10
12.  PMFC-Matias                 10  2   4   4    11-16  10
13.  Lombard Pápa Termál FC      10  2   3   5     5-15   9
14.  Nyíregyháza Spartacus       10  2   2   6     8-15   8
15.  Szombathelyi Haladás        10  2   2   6     5-13   8
16.  Dunaújváros Pase            10  –   3   7     6-21   2
    A Dunaújvárostól 1 büntetőpontot levontak.

    A 11. forduló programja:
    október 17., péntek:
Dunaújváros Pase-Szombathelyi Haladás 19.00
    október 18., szombat:
Lombard Pápa Termál FC-Diósgyőri VTK 14.00
Nyíregyháza Spartacus-Puskás Akadémia 16.00
Kecskeméti TE-MTK Budapest 18.00
Budapest Honvéd – MVM-Paks 18.00
Ferencváros – PMFC-Matias 20.00
    október 19., vasárnap:
Videoton FC – DVSC-TEVA 16.30
Győri ETO FC-Újpest FC 18.30

    Korábbi eredmények:
    1. forduló (július 25-27.):
Kecskeméti TE – Ferencváros 1-3, Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia 2-1, MVM Paks-Győri ETO FC 2-0, Budapest Honvéd-Dunaújváros Pase 3-0, Videoton FC – Lombard Pápa Termál FC 3-0, PMFC-Matias – MTK Budapest 0-4, Szombathelyi Haladás – Újpest FC 0-1, Nyíregyháza Spartacus – DVSC-TEVA 1-1
    2. forduló (augusztus 1-3.):
Lombard Pápa Termál FC-Ferencváros 1-0, Győri ETO FC-Budapest Honvéd 3-1, Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-1, Videoton FC-Dunaújváros Pase 3-0, Nyíregyháza Spartacus-MVM Paks 0-3, Kecskeméti TE – Szombathelyi Haladás 0-1, Puskás Akadémia – PMFC-Matias 2-2, MTK Budapest – DVSC-TEVA 1-0
    3. forduló: (augusztus 8-10.):
MVM-Paks – MTK Budapest 3-0, Budapest Honvéd-Nyíregyháza Spartacus 0-1, Videoton FC-Győri ETO FC 3-2, Lombard Pápa Termál FC-Kecskeméti TE 3-2, PMFC-Matias – Újpest FC 1-1, DVSC-TEVA – Puskás Akadémia 2-0, Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 3-0, Ferencváros-Dunaújváros Pase 2-0
    4. forduló (augusztus 15-17.):
Győri ETO FC-Ferencváros 0-1, Szombathelyi Haladás – PMFC-Matias 1-1, Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 2-1, Nyíregyháza Spartacus-Videoton FC 0-2, Dunaújváros Pase-Lombard Pápa Termál FC 1-1, MTK Budapest-Budapest Honvéd 2-0, Újpest FC – DVSC-TEVA 1-0, Puskás Akadémia – MVM-Paks 1-1
    5. forduló (augusztus 22-24.): Ferencváros-Nyíregyháza Spartacus 3-1, PMFC-Matias – Diósgyőri VTK 1-2, DVSC-TEVA – Szombathelyi Haladás 1-0, MVM-Paks – Újpest FC 0-0, Kecskeméti TE-Dunaújváros Pase 0-0, Videoton FC-MTK Budapest 5-0, Lombard Pápa Termál FC-Győri ETO FC 0-0, Budapest Honvéd-Puskás Akadémia 1-0
    6. forduló (augusztus 29-31.): Szombathelyi Haladás – MVM-Paks 1-3, Újpest FC-Budapest Honvéd 0-0, PMFC-Matias – Kecskeméti TE 1-2, Nyíregyháza Spartacus-Lombard Pápa Termál FC 3-0, Videoton FC-Puskás Akadémia 3-0, MTK Budapest-Ferencváros 2-1, Győri ETO FC-Dunaújváros Pase 4-3, Diósgyőri VTK – DVSC-TEVA 1-1
    7. forduló (szeptember 12-14.): Videoton FC-Újpest FC 2-0, Ferencváros-Puskás Akadémia 2-1, DVSC-TEVA – PMFC-Matias 0-2, Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 2-0, Nyíregyháza Spartacus – Dunaújváros Pase 0-0, Kecskeméti TE – Győri ETO FC – az 58. percben 1-1-es állásnál félbeszakadt, Lombard Pápa Termál FC – MTK Budapest 0-1, az MVM-Paks – Diósgyőri VTK találkozót elhalasztották
    8. forduló (szeptember 19-21.): Újpest FC-Ferencváros 2-1, DVSC-TEVA – Kecskeméti TE 0-0, Nyíregyháza Spartacus-Győri ETO FC 2-3, Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 2-1, MTK Budapest-Dunaújváros Pase 2-0, Szombathelyi Haladás-Videoton FC 0-2, Puskás Akadémia-Lombard Pápa Termál FC 3-0, PMFC-Matias – MVM-Paks 1-1
    9. forduló (szeptember 26-28.): Budapest Honvéd – PMFC-Matias 1-2, Kecskeméti TE-Nyíregyháza Spartacus 1-0, Győri ETO FC-MTK Budapest 1-2, MVM-Paks – DVSC-TEVA 2-1, Puskás Akadémia-Dunaújváros Pase 3-2, Lombard Pápa Termál FC-Újpest FC 0-0, Videoton-Diósgyőri VTK 2-1, Ferencváros-Szombathelyi Haladás 0-0

Megosztás:
Share: