Labdarúgó NB I – Győzelmével bennmarad a Haladás

image

 A Haladás hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Vasas felett a labdarúgó Monicomp Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel szinte biztosan megmenekült a kieséstől, ugyanis három körrel a vége előtt hét ponttal előzi meg az utolsó előtti MTK-t.

    Monicomp Liga, 27. forduló:
Szombathelyi Haladás – Vasas-Híd 3-0 (2-0)
——————————————
Szombathely, 5000 néző, v.: Solymosi
    gólszerzők: Oross (31., 34., 90.)
    sárga lap: Kenesei (85.), illetve Németh N. (76.)

    Haladás:
    ——–
Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky (Lengyel, 8.), Tóth P. – Sluka (Nagy I. G., 60.), Rajos (Irhás, 72.), Iszlai, Halmosi – Kenesei, Oross

    Vasas:
    ——
Németh G. – Balog Zs., Arnaut, Gáspár, Katona – Kulcsár, Kovács G., Lisztes (Németh N., 58.), Rezes – Szilágyi (Ponczók, a szünetben), Lázok
    
    A Vasas kezdett jobban, több komoly helyzetet is elpuskázott, amit a hazaiak megbüntettek és az első valamire való lehetőségüket gólra váltották, majd három perc elteltével már kettővel vezettek. A félidő hajrájára a Vasas szétesett, ekkor már a Haladás uralta a mérkőzést.
    Fordulás után az angyalföldiek kitámadtak az egyenlítés reményében, a Haladás ezt kihasználva sorra vezette veszélyes támadásait. A mérkőzés végén egy újabb Oross-gólt eredményezett, így végül biztosan nyert a Haladás.