Lamborghini Huracan LP580-2 – Így sem rossz

Autó

2015. november 18. szerda, 11:37

Szerző: Mészáros Gergely

Hátsókerék-hajtással és mínusz 30 lóerővel érkezett meg a Lamborghini Huracan Los Angelesbe. Ja, jelentősen olcsóbb is, mint az összkerekes verzió.

lamborghiniguracanlp5802

Kifejezetten a vezetés szerelmeseinek tervezték. Azoknak a megszállott pilótáknak, akik szerint létfontosságú egy 12 hengeres motor állandó hörgése a fejük mögött, de ugyanenniyre felesleges számukra az összkerék-hajtás. Márpedig eddig a Lamborghini Huracan kizárólag így volt megvásárolható.

lamborghiniguracanlp5802a

Az új LP580-2 viszont – ahogy a nevében is szerepel – hátsókerék-hajtású, s bár 30 lóerővel gyengébb a négykerekes verziónál, mintegy 33 kilogrammos súlyelőnyének köszönhetően majdnem ugyanolyan gyors. Az 580 lóerős Huracan 3,4 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-t, végsebessége pedig 320 km/h. Ráadásul kevesebbet is fogyaszt, bár valószínűleg nem ez lesz a döntő tényező a megvásárlásakor. Az viszont fontos, hogy áthangolták a kormány- és futóművét, illetve újrakalibrálták a menetstabilizálóját és a kipörgésgátlóját.  Nem utolsósorban a karosszériáját is finoman áttervezték, módosított első lökhárítójának köszönhetően látványra is elkülönül a drágább testvérétől. Az LP580-2 már 150.000 eurótól kapható.

Forrás: www.formula.hu – RSS