Lámpalázas kezdés, biztató befejezés

A magyar amerikai futball válogatott 26-7-re kikapott Csehországtól története első összecsapásán az Építők-sporttelepen.

Borult időjárás fogadta a játékosokat az Építők pályán, de a játékosoknak derűs volt a kedvük, hiszen többen is jókedvűen nyilatkoztak még a találkozó előtt és bizakodóak voltak a csehek elleni meccset megelőzően.

Lee Hlavka szövetségi kapitány két fontos dolgot emelt ki még a találkozó előtt: a válogatott védelmét, amelynek több idő kellett volna az összeszokáshoz, illetve előnyükre válhat, hogy ismeretlenek lesznek ellenfelük számára. Mindkettőben igaza volt. Az első negyedben a vendégek nehezen találtak fogást nemzeti csapatunkon. Elsőre el is kellett puntolniuk a labdát, amely olyan jól sikerült, hogy válogatottunk a saját 2 yardos vonalától kellett, hogy elinduljon. Először Bencsics Márk adogathatott, azonban a harmadik playnél a Wolves irányítóját az end zone-on belül szerelték, így safetyhez jutottak a csehek: 0-2. A védelem viszont már az első játékrészben megmutatta, hogy Csehországnak meggyűlhet a baja a magyar csapattal, Arató Miklós ugyanis sackelni tudta Jan Dundácek irányítót.
DSC_1951A második játékrészben mintha egy kicsit lámpalázas lett volna még együttesünk, amelyet ki tudott használni a cseh együttes. Először még csak Marek Hrubon mezőnygóljával növelték fórjukat a vendégek, majd megszerezték első touchdownjukat is a találkozón Jan Stiegler elkapásával. A folytatásban sem tudott felülkerekedni válogatottunk a cseheken, amelyet ki is használtak a vendégek Jan Dundácek révén.

A harmadik negyedre változtatott Lee Hlavka és Czirók Mártonra cserélte Bencsicset, amely egy kulcsfontosságú lépésnek bizonyult. Együttesünk kezdte visszahordással a második félidőt. Ezt a drive-ot pedig kihasználta a válogatott. Elek Ádám returnjével már a csehek térfelén jártak a magyarok, majd Kocsis Péter elkapásával közelebb jutottak, végül Czirók Márton közelről a vendég védőfalon átbújva beért az end zone-ba. A hazai közönség pedig egyként robbant fel, hiszen csapatunk megszerezte története első TD-jét. Sviatkó Gábor az extrát magabiztosan belőtte. Csehország viszont még ebben a negyedben válaszolt Dundacek újabb hatpontosával.
DSC_2578Az utolsó negyedben is már teljesen partiban volt egymással a két együttes. Ekkor már Vasyl Jordan adogatott, amellyel szépen araszolt előre a magyar csapat, de végül nem tudta pontokra váltani az akciósorozatot. Védelmünk is nagyot játszott a találkozó végén a red zoneban, 1 yardra a gólvonaltól, hiszen 4 kísérleten keresztül tartotta ott a vendég gárdát. Remekül végződött tehát az összecsapás, amelynek a végén a legjobb magyar játékost is megválasztották, aki Czirók Márton lett.

A magyar válogatott a vereség ellenére nem mehetett le a pályáról csalódottan, hiszen minden játékos a maximumot hozta ki magából. Egyelőre még kell egy kis idő, hogy összeszokjanak a játékosok, de már most megalapoztak egy szépnek tűnő jövőt. A bizonyításra a következő lehetőség a szerbek ellen lesz Belgrádban október 10-én, amikor is a B-csoportos Európa-bajnokságra való kijutás a tét.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

 

Magyarország-Csehország 7-26 (0-2, 0-17, 7-7, 0-0)
Magyar pontszerzők: Czirók Márton 1 TD, Sviatkó Gábor 1 XP.
ETI_0010Lee Hlavka, szövetségi kapitány: A védelmünknél az történt, amire számítottam. A védőfalunk közepén a lyukakat kihasználta az offense-ük, az irányítójuk többször is. Ezzel gyakorlatilag kihasználták a gyengepontunkat. Az első félidőben alig volt first downunk, így az borzalmasra sikeredett. A második játékrészre már megváltozott minden, hiszen javult a passz- és a futójátékunk is. Czirók Marci pedig meg is szerezte az első touchdownunkat, Jordan pedig nagyon pontosan adogatott. A szerbek ellen már jóval nehezebb dolgunk van, két jó irányítójuk vannak, őket nehéz lesz féken tartani. Offense és defense terén is javulnunk kell.

Czirók Márton, a magyar csapat MVP-je: Álmodtam arról, hogy én szerzem meg a válogatott első touchdownját, de nem hittem volna, hogy ez megvalósul. Igaz, jobb lett volna, ha ezt, akkor szerzem, amikor mi vezetünk, de így is nagyon boldog vagyok. Az első félidő sajnos nem úgy ment, ahogy szerettük volna, néhol apró nüánszokon múltak a dolgok. A második játékrészre viszont már összeálltunk és összeszedettebben is játszottunk.

Forrás: http://mafsz.org – RSS