A Premier League 13. fordulójában a szezon elején az egyik bajnokesélyesnek kikiáltott Manchester City a Swansea-t látja vendégül. A walesi együttes vezetőedzője, Michael Laudrup tisztában van a Tottenhamet 6-0-ra kiütő manchesteriek erejével, ennek ellenére úgy érzi, csapata felkészült a kihívásra.
Manuel Pellegrini együttese ebben a szezonban nem sok kívánnivalót hagyott maga után hazai pályán, 26 gólt szerezve mind a hat hazai bajnokiját megnyerte, ráadásul olyan ellenfeleket fektetett könnyedén két vállra, mint a Newcastle United, a Manchester United, az Everton vagy éppen a Tottenham.
A kézilabda világából a legfrissebb fogadási előzetesek itt érhetőek el.
A Manchester City csak azért nem vezeti a bajnokságot, mert idegenben kikapott már a Cardiff, az Aston Villa és a Sunderland ellen is. Agüeróék idén a Bayern München elleni hazai 3-1-es vereségtől eltekintve végre a Bajnokok Ligájában is jól szerepelnek, és bebiztosították helyüket a legjobb 16 között.
A Swansea szezonja eddig nem ennyire meggyőző, bár az együttes anyagi hátterét és játékosállományát tekintve Michael Laudrup csapata jól teljesít, és vezeti „saját bajnokságát”, azaz a realitásnak megfelelően a 10. helyen áll. A walesiek az Európa-ligában is saját kezükben tartják sorsukat, az utolsó forduló előtt a csoport második helyén állnak.
A két együttes kétségkívül más kategóriába tartozik, az angol élvonalban most mégis megküzd egymással. A Swansea feljutása óta egyetlen alkalommal sem tudott még nyerni az Etihad stadionban, Laudrup ennek ellenére hisz benne, hogy együttese megráncigálja majd a manchesteri oroszlán bajszát.
„A futballban helyezéstől függetlenül minden ellenfélnek kijár a tisztelet, félni azonban nem szabad senkitől. Tudjuk, hogy a City hazai pályán a bajnokság legerősebb együttese, de ilyen mérkőzések alkalmával lehet igazán nagy meglepetést okozni. Mindenki Pellegriniék győzelmét várja, de mi úgy szeretnék majd hazajönni Manchesterből, hogy jó meccset játszottunk, és legalább megnehezítettük a dolgukat.”
A bet365 élő fogadás szolgáltatásának köszönhetően a találkozók alatt is megjátszhatod tétjeidet.



