Leao együtt énekelt a Milan-ultrákkal – VIDEÓ

Különleges videó látott napvilágot a Dinamo Zagreb elleni mérkőzést követően, ugyanis Rafael Leao kiment a vendégszektorhoz és a drukkerekkel együtt énekelt.

A portugál válogatott támadó 1 gólt szerzett és 1 gólpasszt osztott ki a Zagreb elleni 4-0-s győzelem alkalmával a Bajnokok Ligája csoportkörben. Szokás szerint ezúttal is a csapat egyik legjobban teljesítő játékosa volt és remekelt a bal szélen.

Az összecsapás lefújása után a csapat megköszönte a támogatást a vendégszektorban elhelyezkedő Milan-drukkereknek, majd Leao odasétált hozzájuk és együtt énekelt velük. Mindezt hatalmas mosollyal az arcán. A 23 éves támadó olyannyira közönségkedvenccé vált, hogy az ultrák saját éneket szenteltek neki, amely rendre felcsendül a San Siróban és az idegenbeli mérkőzéseken is.

Leao többször is kijelentette, hogy nagyon boldog a Milanban és a felvétel alapján sem lehet kérdés, hogy milyen jól érzi magát a csapatban. Az ultrákkal való közös ünneplés és a Milan-címer megérintése mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy hosszú távon is a Rossonerit szeretné erősíteni, miközben folyamatban vannak a tárgyalások a 2024-ig szóló szerződésének meghosszabbítása ügyében.

LEAO ÉS AZ ULTRÁK ÜNNEPLÉSE: