Leao: “Szeretnénk nyerni a szurkolóink előtt”

Rafael Leao úgy véli, hogy a mentalitás elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres futballista legyen, továbbá beszélt az Inter elleni rangadóról, a Bajnokok Ligájáról, Zlatan Ibrahimovicról és a portugál válogatottról is.

A DERBIRŐL
“Emlékszem, amikor először léptem pályára milánói derbin. Ugyan veszítettünk, de különleges hangulat volt és eszembe jut az a mérkőzés is, amelyet az Ibrahimovicnak adott gólpasszommal nyertünk meg. Sajnos akkor nem voltak szurkolók a stadionban. Most szeretnénk a közönség előtt győzni.”

A SCUDETTÓRÓL
“Korai lenne erről beszélni. Az előző szezonban az Inter lett az első és ezt tiszteletben kell tartani. A derbi az derbi, a legfontosabb a győzelem.”

A CSALÁDRÓL
“Heten vagyunk testvérek. A legidősebb 33 éves, míg a legfiatalabb, Mellany 8 hónapos.”

A BAJNOKOK LIGÁJÁRÓL
“Egészen kiskorom óta ez volt az álmom és végül a 7-szeres BEK/BL-győztes Milanban vált valóra. Abban a klubban, ahol Kaká, Seedorf és Pirlo játszott és amelyet csodáltam. Nagyon örülök ennek. Még két meccsünk van hátra a csoportkörben. Eddig 1 pontot szereztünk, ami kevés. Úgy gondolom, hogy ennél többet érdemeltünk volna.”

IBRAHIMOVICRÓL
“Úgy vélem, hogy az önbizalom és a mentalitás elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeres legyél. Legyen szó akár a labdarúgásról, akár az éneklésről. Zlatan olyan nekem, mintha a bátyám lenne és nagyon közel állok hozzá. Tudja, hogy képes vagyok a különbséget jelenteni a pályán, de megmutatja, hogy a mentalitás a fontos, hogy mindig koncentrált maradjak.”

A CSAPATRÓL
“Felszabadultan játszunk, amit az edző tanít nekünk. Fiatalok vagyunk, de a pályán érettek. Az edző mindig azt mondja, hogy érezzük jól magunkat, élvezzük ki a fiatalságunkat, de mindig tiszteljük a mezt.”

A CSELEZÉSRŐL
“Ez egy fontos része a játékomnak. Érzem a csapattársaim bizalmát, akik passzolnak nekem. Gyakran cselezek, hogy a kapu elé törjek és gólpasszt tudjak adni vagy gólt szerezni. Gyerekként Ronaldinho és Robinho inspirált.”

A SERIE A-RÓL
“Amikor megérkeztem Franciaországból, az első szezonban az olasz futball védekezőbb volt. Most nagyon sok fiatal tehetség van és a bajnokság eléri a Premier League szintjét vagy legalábbis majdnem.”

AZ ADOTTSÁGAIRÓL
“Isten tehetséget adott nekem, ez a legritkább dolog. Aztán ott vannak az áldozatok és a kemény munka, amit beleteszek. A labdarúgást nem egyedül játsszák. Megvan a tehetségem, amit ki kell használnom.”

A VÁLOGATOTTRÓL
“Régóta vártam a válogatott szereplésre, nagyon hiányzott. A Milanban megmutatom, hogy mire vagyok képes.”

A POSZTJÁRÓL
“A bal szélen jobban meg tudom verni az ellenfelet és több a terület. Középcsatárként meg kell tartani a labdát és egyedül sokkal nehezebb. A 4-4-2-es formációban két csatárral több mozgás szükséges. De igazából azon a poszton játszom, ahol szükség van rám.”