Lebukott, lemondott és börtönbe mehet a Fradi nagy BL-riválisának edzője

A vád szerint Zoran Mamic, a testvére, Zdravko Mamic – a Dinamo korábbi ügyvezetője -, illetve a volt adóügyi tisztviselő Milan Pernar, játékosigazolásokból 116 millió kunát (5,6 milliárd forintot) sikkasztott el.

Emiatt Zdravkóra hat és féléves börtönbüntetést szabtak ki, Zoran első fokon hozott, négy év 11 hónapos büntetését három hónappal mérsékelte a legfelsőbb bíróság, míg Pernar büntetése három év és két hónap.

Az ítélőtábla döntése alapján a transzferekből származó bevételekkel való visszaélés mellett további 12,2 millió kunányi (585 millió forintnyi) adót nem fizettek be az elítéltek – írja az MTI.

Az ítélethirdetés után Zoran Mamic azonnal lemondott vezetőedzői posztjáról. A klub honlapján megjelent közleményben azt írta, bár nem érzi magát bűnösnek, korábban eldöntötte, hogy ha a bíróság elmarasztalja, úgy nem folytatja a munkát a horvát listavezetőnél.

A zágrábiak csütörtökön a Tottenham Hotspurt fogadják az Európa Liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, az első mérkőzést 2-0-ra nyerte az angol csapat.

Mamic kétszer is járt a közelmúltban Magyarországon, hiszen a Dinamo kétszer is találkozott a Ferencvárossal a Bajnokok Ligája selejtezőjében. 2019-ben a horvát bajnok járt sikerrel (ekkor Zoran Mamic még sportigazgató volt), tavaly viszont az FTC nyerte az egymeccses párharcot és akkor a főtáblára is jutott.

Sőt, a télen a Vidivel is összefutott Mamic és a zágrábi csapat:

“Barátságtalan” Vidi-Dinamo: Fiola piros lapja és tömegjelenet az edzőmeccsen – videó