Leekensnél mutatkozott be a belga válogatottban, most Újpestre igazolt – hivatalos

A csakfoci.hu még január elején jelezte, hogy próbajátékon vesz részt a negyedik kerületieknél a 2-szeres belga válogatott szélső középpályása, Yassine El Ghanassy, akinek a szerződtetésére végül csak most került sor – jelentette be az újpesti klubhonlap hétfő délután.

A mindkét szélen bevethető labdarúgó 18 évesen mutatkozott be a belga élvonalbeli KAA Gent első csapatában, ahol később még összesen 173-szor lépett pályára, többek között Bajnokok Ligája-selejtezőn és az Európa Ligában is. Ezt követően megfordult a holland Heerenveen, a belga KV Oostende, a francia első osztályú Nantes és a szaúdi Al-Raed együtteseinél is, 2019 óta viszont nem volt csapata, így most szabadon igazolhatóként csatlakozott az újpestiekhez.

A belga utánpótlás-válogatottakat követően a felnőtteknél 2011-ben két felkészülési találkozón is pályára lépett Georges Leekens szövetségi kapitány ideje alatt.

– Először is szeretném üdvözölni a szurkolókat, hálás vagyok, hogy az Újpestre szerződhettem! Remélem, hogy jó helyen végzünk majd a bajnokságban és sikerül elérnünk majd minden kitűzött célt… például azt is, hogy a kupában döntőt játszhassunk. Igyekszem majd a lehető legtöbbet nyújtani és teljes erőbedobással megszolgálni azt a bizalmat, amit a csapat belém fektetett – nyilatkozta a klubhonlapon El Ghanassy.