Leeshet a Manchester City koronája?

Az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának egyik vesztese a Manchester City lett, amely 1-0-ás vereséget szenvedett az Aston Villa vendégeként Birminghamben. Ezzel a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is címvédő csapat az Arsenal, a Liverpool és a Villa mögött a negyedik helyre esett a tabellán.

A címvédő 2017 áprilisa óta először nyeretlen sorrendben négy bajnokin, miután az Aston Villától elszenvedett verség előtt döntetlent játszott a Chelsea-vel, a Liverpoollal és a Tottenhammel.

A BBC szakértője, az Arsenal korábbi védője, Martin Keown szerint a bajnokcsapat mini válságban van és sebezhetőnek tűnik. Ezt támasztják alá a statiszikák: a City az első 15 Premier League-mérkőzésen 17 gólt kapott, először ilyen sokat 2009–2010 óta, amikor az ötödik helyen végzett. Mindössze két lövéssel próbálkoztak a Villa ellen – ez a valaha volt legkevesebb kísérlete.

A csalódást keltő vereség után Pep Guardiola, a Cíty menedzsere elismerte, hogy a jobb csapat nyert: „Küzdöttünk, különösen az első félidőben, a másodikban viszont pontatlan lett a játékunk. Szakmai vezetőként megoldást kell találnom, hogy ismét meccseket nyerjünk. Egy kicsit küszködünk, de azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatnak” – nyilatkozta a spanyol edző.

A riválisok már trónfosztásról álmodoznak, azonban még nagyon hosszú a szezon. S a City volt már ennél nehezebb helyzetben is, a 2018–2019-es bajnoki szezonban 19 meccs után 10 pont hátránya volt, de így megnyerte a Premier League-et.

Az angol bajnokság állása
1. Arsenal 15 33-14 36 pont
2. Liverpool 15 34 -14 34
3. Aston Villa 15 34 -20 32
4. M. City 15 36-17 30
5. Tottenham 14 28-20 27
6. M. United 15 18-18 27
7. Newcastle 14 32-14 26
8. Brighton 15 32-27 25
9. West Ham 14 24-24 21
10. Chelsea 15 26-24 19
11. Brentford 15 23-21 19
12. Fulham 15 21-26 18
13. Wolverhampton 15 20-25 18
14. Crystal Palace 15 14-21 16
15. Bournemouth 15 18-30 16
16. Nottinghamt 15 16-27 13
17. Luton Town 15 16-30 9
18. Everton 14 15-20 7
19. Burnley 15 15-33 7
20. Sheffield United 15 11-41 5

Írta a Magyar Hírlap