Legalább ötszáz sportolóval indulnának a házigazda britek a 2012-es londoni olimpián.
Ennél nagyobb számban – 676-an – csak az 1908-as, szintén az angol fővárosban rendezett ötkarikás játékokon vett részt a küldöttség.
Andy Hunt, a Brit Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta: akárcsak Pekingben, most is az a cél, hogy a nemzetek rangsorában végezzenek a legjobb négy között, ugyanakkor a létszám azért is lehet ilyen magas, mert olyan sportágakban is lesz a rendező jogán hazai versenyző, amelyekben korábban nem lehetett volna – például kézilabdában vagy vízilabdában – a kvalifikációs rendszer miatt.
A britek a 2008-as pekingi játékokon 311 versenyzővel indultak, szereztek 47 érmet, amiből 19 volt az arany.