A világ legnépszerűbb és eladhatóbb sportágának mestereiről kevesebb szó esik, mint a pályán gólokat szóró sztárokról, pedig sokszor nekik köszönhető egy forradalmian új elképzelés, vagy egy tehetség korszakos zsenivé nevelése. Sorozatunkban most egy olyan menedzsert mutatunk be, akit több okból is Professzornak hívtak.
Bár már régóta egy szövetségi rendszerben van mindkét ország, de azért így sem sűrűn mondható el, hogy egy francia úriember utat törve a szigetország gentlemanjai között a legmagasabbra emelkedjen. De ne siessünk ennyire előre…
Hősünk 1949 októberében látta meg a napvilágot Strasbourgban, a francia-német határ mellett. Szülei egy kis bisztrót működtettek, ahol ő is besegített a munkába, cigarettát árult. Elmondása szerint annyira füstös volt a kis csehó, hogy sokszor az ablakon sem lehetett kilátni. Nem is csoda, hogy egy idő után ez lett a káros szenvedélye, ezen az sem segített, hogy a kötelező katonai szolgálata alatt az ottani elvégzett dolgokért cserébe dohányárut kapott fizetségként. Később aztán szakított ezzel a démonjával, olyannyira, hogy volt rá példa, hogy saját játékosait is pénzbírsággal sújtotta, ha cigarettázáson kapta őket.
Futballista pályáját 1969-ben, mondhatjuk egész későn kezdte a harmadosztályú Mutzigban. Innen, egészen az élvonalbeli RC Strasbourgig eljutott, mint védőjátékos, és 1978-ban tagja volt a Ligue 1-t megnyerő csapatnak. Ezután, mindössze 32 évesen visszavonult, és a sokkalta híresebb edzői karrierjét kezdte el építeni.
10 év hazai földön eltöltött „szolgálat” után előbb Japánba került a mester, majd sikereinek helyszínére, a Premier League-ben szereplő Arsenalhoz, 1996 októberében. Az eddigre már a Professzor becenévre is hallgató Wenger (közgazdaságtanból szerzett mesterdiplomát és a világhírű Cambridge egyetemen is tanult) drasztikusan nyúlt hozzá a mindennapokhoz.
Betiltotta a ketchup használatát, de a délutáni teázások tejjel, és a sütemények is lekerültek az étlapról. Az egészséges táplálkozásból nem engedett, még Japánban tanulmányozta a rizs, főtt zöldségek, hal diétát, amivel a felkelő nap országának labdarúgói erősítették magukat. És ha már szóba került a távolkeleti kaland, Wenger igazi nyelvzseniként a francia, a német, az angol mellett jól beszél olaszul, spanyolul és japánul is tud valamennyit.
Hamar a szurkolók szívébe zárta magát, a kemény munkának már 1997-1998-ban meglett a gyümölcse, az ágyúsok megnyerték első bajnoki címüket az új vezetővel. Egyébként összesen hármat nyertek a PL-trófeákból és mellé 7 FA kupát is begyűjtöttek a „Főnök” regnálása alatt, illetve 2006-ban a BL-döntőig is elmeneteltek, de ott kikaptak 2-1-re a Barcelonától. A 98-as diadalt követően egyébként egy igazi rajongó, miután felfedezett egy aszteroidát, hivatalosan is 33179 Arsenewenger-nek keresztelte el az égitestet.
Írásunk főszereplője lett az első nem szigetországi vezetőedző, aki elhódította az angol bajnokság elsőségét, és a 2003/2004-es idényben egészen egyedülálló módon veretlenül került fel a Premier League csúcsára 26 győzelemmel és 12 döntetlennel.
Rövid, gyorspasszos játék, villámgyors kontrák és viszonylag ismeretlen labdarúgókkal elért hatalmas győzelmek. Akár így is jellemezhetnénk a 22 évig tartó Wenger-érát. Ehhez persze az is kellett, hogy az új stadion majdnem 400 millió fontot kóstált, mire 2006-ra elkészült, így nem volt sok pénz sztár futballistákra. Ekkor mondta a vezér, hogy ebben az időszakban olyan volt a harcunk a PL-ben, mintha kövekkel mentünk volna gépfegyverek ellen.
Igazi egyéniség volt, akit a riválisok is tiszteltek, mondjuk Sir Alex Ferguson valószínűleg a mai napig nem jó szívvel emlékszik vissza arra, hogy nem fogadta el a meghívását egy közös borozgatásra, amit az igazi nagy rangadók után tartott a skót legenda. 2018-ban úgy ment el az Arsenaltól, hogy rengeteg szép emléket és dicsőséget hagyott maga mögött, még akkor is, ha utolsó idényében csak a 6. helyen végzett szeretett együttese.
A jelenleg 70. életévét taposó úriember a jól megérdemelt pihenését tölti, egyik kedvenc előadójának, Bob Marley zenéjének a hallgatásával és feltöltődéssel. Kíváncsian várjuk, vajon látjuk-e még a kispad mellett.
Fotó: foottheball.com, dailymail.co.uk, economist.com
