Legkésőbb csütörtökön döntenek válogatott-ügyben

MH/ MTI
2024. május 1. szerda. 19:43

Bóta Márton, a válogatott sajtófőnöke szerda délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az MJSZ vizsgálódik az ügyben, és ezt követően reagál, illetve hoz majd döntéseket a kialakult helyzetben.

A bolzanói tornát két győzelemmel kezdő csapat szerdán a hajrában, 51 másodperccel a vége előtt kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett az addig pont nélkül álló román együttestől. A lefújást követően Galló Vilmos a vb-t közvetítő Sport TV-nek adott interjújában bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt, illetve bírálta őt, amiért szerinte nem megfelelő támadósorban játszatja és az emberelőnyös ötösből is kihagyta.

Rajta kívül többen is a csapat háza táján uralkodó rossz hangulatra, a nem megfelelő mentalitásra, szakmai döntésekre és pedagógia érzékre panaszkodtak már a találkozó előtt is, pedig az első két fordulóban a győzelmek nem maradtak el. A torna előtt több rutinos játékos – köztük az egyik legjobb hazai hokisnak tartott Bartalis István – mondta le a válogatottságot.

MacAdam egyben az MJSZ szakmai igazgatója is. Tavaly úgy vette át a szövetségi kapitányi posztot, hogy elődje, Kevin Constantine családi okok miatt lemondott, a kiszemelt utódok közül pedig senkivel sem sikerült megállapodni.

A 73 éves kanadai szakvezető első, igazi tétre menő tornája magyar szövetségi kapitányként a februári, budapesti olimpiai selejtező volt, amelyen a csapat a pályán nem harcolta ki a továbbjutást, mert kikapott Japántól. Azonban a fehéroroszok utólagos kizárása miatt a magyarok a nyár végén mégis folytathatják az ötkarikás kvalifikációs sorozatot Pozsonyban.

A most 17 erdélyi magyarral felálló együttes tétmérkőzésen legutóbb több mint 27 éve, 1997. március 28-án, az észtországi C csoportos vb-n tudta legyőzni a magyarokat, akkor 2-0 lett, míg barátságos találkozón 2011. december 16-án Csíkszeredában 4-1-re.

Írta a Magyar Hírlap