– Egy olyan településen helyezkedünk el, amely a tengerszint felett 2000 méteres magasságban helyezkedik el, itt bizony az első napokban mindenki kapkodja a levegőt, így minden egyes, a vízben megtett tempó is többet vesz ki az emberből, mint bárhol Európában. Az alacsonyabb nyomású oxigén belélegzése viszont serkenti a szervezet vörös vérsejt termelését, amelynek élettani hatása igazán akkor tapasztalható, amikor leereszkedünk a hegyekből, mondjuk Kőbánya 100-150 méteres tengerszínt feletti „magasságába”. Idén jobb lesz az elhelyezésünk és az időjárás is, mint tavaly, amikor a folyosónk négy szobáját egyetlen fűtőtest próbálta bemelegíteni. Azzal bíztattuk egymást, hogy az éjszakai „hibernálás” után a vízben már sokkal jobb lesz!



