„Legyenek példaképek az F1-es versenyzők!”

F1

2015. november 10. kedd, 16:04

Szerző: Berta Kitti; Fotó: DPPI

Az F1-es pilótáknak nagyobb szerepet kell vállalniuk az FIA célkitűzéseiben, melyek szerint jelentősen csökkenteni kell a közúti balesetek számát szerte a világon – állítja Carlos Slim Domit.

Jean Todt az FIA egyik kiemelt céljának tekinti, hogy csökkentsék a halálos balesetek számát a közutakon – természetesen sokan álltak a program mögé, így a Mexikói Nagydíj visszatérésében kulcsszereppel bíró Carlos Slim Domit is, aki szerint országában is nagy szükség van a nagyobb közlekedési biztonság megteremtésére. „A halálos közúti balesetek 80 százaléka elkerülhető lenne” – nyilatkozta az üzletember.

 FIA

„Szóval együttműködünk az FIA-val, valamint 15 vállalkozás támogat minket – ezek biztosító társaságok, a Vöröskereszt, egyetemek és az Egészségügyi Minisztérium. Egy olyan programon dolgozunk, amivel növeljük az odafigyelést” – nyilatkozta Slim, majd hozzátette, ennél többet is el szeretnének érni a kampány során. „De azt akarjuk, hogy a versenyzést is belevonhassuk ebbe.”

Slim hozzátette, az F1-es versenyzők példát statuálnak a sofőrök számára, ugyanis ők tudják igazán mérlegelni, hogy mikor vezetnek biztonságosan. „A pilóták az egyedüli hírességek, akik a határon autóznak, úgy, ahogy a társadalomban senki más és úgy ismerik az autó és az utak korlátait, ahogy senki más. Ugyanakkor tiszteletben tartják a szabályokat, mert nemcsak az autóval játszanak, hanem az életükkel is. Szóval számukra elengedhetetlen, hogy betartsák az előírásokat.”

Forrás: www.formula.hu – RSS